Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és értékpapírszámlák, egyáltalában nem látszott, hogy a már novemberben beinduló karácsonyi vásárlások elszívták volna a pénzt a megtakarításoktól – derül ki a Bank360.hu elemzéséből, amely szerint a nagy kérdés az, hogy a januárban kezdődő hozamcsatában az állampapírokból és azok megkapott óriási kamatából mennyi pénz vándorol bankbetétekbe, befektetési jegyekbe és részvényekbe.
Összességében hatalmas összeget takarítottak meg a magyar családok tavaly novemberben, dacára annak, hogy az év utolsó előtti hónapjában a rengeteg akció és a közelgő karácsony miatt költekezésre csábítanak a kereskedők. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a háztartások bankszámlái és értékpapírszámlái 458,6 milliárd forint friss megtakarítással gyarapodtak. Ezt kiegészítette egy hasonló nagyságrendű, 450 milliárd forint fölötti árfolyamnyereség is az értékpapírszámlákon, aminek köszönhetően a teljes lakosság pénzügyi vagyona még tovább hízott – legalábbis azoké, akiknek eddig is jelentős megtakarításuk volt és azt még tudták is növelni.
A bankbetétekre 148,3 milliárd forintnyi új megtakarítás áramlott. Donald Trump választási győzelme után a forint árfolyama lejtőre került, ez sok kisbefektetőt késztetett arra, hogy átváltsa a devizabetétjét forintra, a devizabetétekből ezért a 11. hónapban 44,5 milliárd forint távozott, miközben a forintbetétek állománya csaknem 193 milliárd forinttal nőtt. A háztartások teljes betétállománya a hónap végén 13 317 milliárd forint volt, közel jár már a 2022 közepén mért, 13 400 milliárd fölötti rekordokhoz.
2022-ben és 2023-ban főleg a kiemelkedő kamatozású állampapírok miatt nagyjából 1600 milliárd forint távozott a lakossági bankbetétekből, most viszont, hogy a lakossági állampapírok kamata már nem olyan vonzó, ismét gyarapodnak a betétállományok. A bankok többsége ugyan szinte nulla kamatot ad a lekötött betétekre, de találni olyan ajánlatokat is, amelyek jócskán infláció feletti kamatot kínálnak átlagos ügyfelek számára is. A Cetelemnél például 6 hónapra évi 6,25 százalékos kamatot is el lehet érni (EBKM: 6,35), 12 hónapra pedig 5,75-öt. Még az is kaphat évi 4 százalékos kamatot, aki egyáltalában nem akarja lekötni a pénzét.
Az értékpapírok állománya ennél jóval nagyobb. A háztartások november végén magyarországi papírokban 27 464,1 milliárd forintot tartottak, külföldi értékpapírokban pedig további 4119,5 milliárdot: mindkét adat történelmi rekord. Különösen a külföldi befektetést tartók jártak jól a hónapban, 30 nap alatt átlagosan 4,5 százalék körüli hozamot értek el forintban számolva legalábbis, ami nem kis részben persze a forint gyengülésének is köszönhető.
A legnépszerűbb értékpapír-megtakarítás továbbra is az állampapír. Novemberben csaknem 250 milliárd forint friss lakossági megtakarítást került állampapírba, ennek köszönhetően a háztartások állománya 13 951,6 milliárd forintos történelmi csúcsra került. Ennek az összegnek azonban több mint a fele inflációt követő Prémium Magyar Állampapírban (PMÁP) van, ez az állomány meghaladja a 7 ezer milliárd forintot.
A PMÁP-ok a 2023-as rekord infláció miatt jelenleg 18 százalék körüli kamatot fizetnek, ami a következő kamatfordulónál 4 százalék körüli szintre esik majd vissza. Kérdés, hogyan döntenek majd a befektetők, ha ez megtörténik, mennyien ragaszkodnak majd továbbra is az állampapírokhoz, és hányan keresnek új befektetési lehetőséget a pénzük számára – írja a Bank360.hu.
A kisbefektetők számára a magasabb kamatú bankbetétek mellett további lehetőség lehet a banki kötvény, ami ismét népszerű. Novemberben ugyan többet adtak el belőle a kisbefektetők, mint amennyit vásároltak, de még mindig 600 milliárd forint fölött van az állományuk. A banki kötvények arra is alkalmasak, ha valaki devizás megtakarítást keres, a lakossági állomány több mint fele devizában kibocsátott értékpapír. Aki kamatozó devizás megtakarítást keres, külföldi kötvényt is vásárolhat, a magyar háztartások 887 milliárd forintot tartottak ilyen értékpapírban tavaly novemberben.
Az értékpapírpiacon az állampapírok legerősebb versenytársai a befektetési alapok. A hazai alapokban lévő megtakarítás november végén átlépte a 11 ezer milliárd forintos lélektani határt, a hónap folyamán beérkezett több mint 105 milliárd forintnyi friss megtakarításnak és a 133 milliárd forint hozamnak köszönhetően. A külföldi alapokban további 2335,6 milliárd forint van, ezekbe is került 33,5 milliárd forintnyi lakossági megtakarítás, a hozam pedig megközelítette a 100 milliárd forintot. A befektetési alapokban lévő teljes háztartási vagyon 13 336 milliárd forint, vagyis lassan megközelíti már az állampapírokban tartott összeget.
A lakosság részvényekben tartott vagyona is történelmi rekordot döntött november végén. Hazai részvényekben 1877,3 milliárd, külföldiekben 897 milliárd forintnyi megtakarításuk volt. A hazai bankpapírok voltak a legnépszerűbben, 1006 milliárd forintos történelmi csúcsra hízott ez az állomány annak dacára is, hogy a kisbefektetők novemberben több mint 50 milliárd forint értékben adtak el az ilyen részvényeikből. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy novemberben a legnépszerűbb részvény, az OTP árfolyama történelmi csúcson járt, átlépte a 22 ezer forintot is. Összesen 122,9 milliárd forintot keresett a lakosság a hónap folyamán a hazai bankrészvényeken.
Bár az OTP árfolyama azóta valamelyest csökkent, az idén még tovább nőhet a lakosság banki részvényállománya, hiszen karácsony előtt egy újabb hitelintézet, a Gránit Bank debütált a tőzsdén, amelynek részvényeiből a lakossági befektetők csaknem 11,5 milliárd forint értékben jegyeztek le.
Szokásos évzáró összegzésünk következik.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.