Újabb rekordot hozhatnak a tavasszal induló útfelújítások

2022. 03. 16., 15:28

Tavaly évtizedes csúcsot ért, hogy mintegy 1250 kilométeren kezdődtek a szolgáltatási színvonalat emelő beavatkozások az utakon. A kivitelezők az időjárás kedvezőbbre fordulásával ismét egyre több helyszínen láthatnak hozzá a munkálatokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint másfélezer kilométeren újulhatnak meg útszakaszok – tájékoztatott szerdai közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közutak megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. A kormány jelentős forrásmennyiséget mozgósít a 2010 előtt felhalmozott jelentős karbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. Az elmúlt évtizedben több mint hatezer kilométeren állítottak helyre főként alsóbbrendű utakat. A Magyar Közút 2021-ben megindított beruházásaiban összesen mintegy 480 szakasz újul meg összesen 1276 kilométeren.

Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „tavaly az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy kezdődött meg. Idén jelentősen felülmúlhatjuk az évtizedes csúcsot, több mint 1500 kilométernyi felújítás javíthatja a családok életminőségét, a vállalkozások versenyképességét. A 300 milliárd forintot meghaladó összértékű beruházások túlnyomó hányadát a gazdasági növekedésnek köszönhetően a hazai költségvetés terhére valósíthatjuk meg. A vidék megerősítését szolgálják a Magyar falu programban az alsóbbrendű utak korszerűsítésére szánt források is.”

A kistelepülési bekötőutak rendbetétele mellett az idei tervek szerint számos főútszakasz helyreállítása is megtörténik. Kecskemétnél összesen 44 kilométeren újul meg az 52-es, Gyöngyösnél több mint 13 kilométeren a 24-es főút. A 11-es főút hét kilométeres szentendrei és a 31-es tíz kilométeres maglódi szakaszán is dolgoznak majd a munkagépek. A leghosszabb egybefüggő szakaszként az 54-es főút mintegy 23 kilométerét teszik rendbe Helvécia, Jakabszállás, Bócsa térségében. Sávolynál az M7 egy kilométeres szakaszán végeznek majd az autópálya műszaki állapotát javító beavatkozást.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „2010 óta korábban példátlan mennyiségben végezhettünk teljes körű felújításokat a hazai közúthálózaton. Az elmúlt időszakban évről-évre egyre több forrás jutott a munkálatokra, így a korszerűsítésen átesett szakaszok száma is dinamikusan növekedett. A beavatkozásokra leginkább a mellékúthálózaton van szükség, ezért összpontosítottuk erőinket elsősorban az alsóbbrendű utakra. A Kiemelt társadalmi igények program keretein belül viszont idén már számos főútszakasz felújítása is megvalósulhat.” (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 14:20
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”
2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.
2025. 05. 12., 15:10
A fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének elhalasztása lehetőséget teremt a cégek számára az ESG folyamatok kialakításának erősítésére, főként stratégiatervezéssel, adatgyűjtéssel és karbonlábnyom-számítással. A vállalatok többsége a CSRD irányelv szerint kívánja elkészíteni a fenntarthatósági jelentését a 2025-ös évről – mutat rá az EY közel 50 magyar vállalati vezető megkérdezésén alapuló felmérése.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS