Tovább emelkedett a jegybanki alapkamat

2021. 12. 14., 15:21

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és 80 bázisponttal 2,4 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,4 százalékra.

Előző, novemberi kamatdöntő ülésén a monetáris tanács ugyancsak 30 bázisponttal emelte, 2,1 százalékra az alapkamatot és bejelentette, hogy ismét elválasztja az egyhetes betét kamatát az alapkamattól. Azóta kétszer 40, majd kétszer 20 bázisponttal összesen 120 bázisponttal emelte az alapkamat fölé az egyhetes kamatot, amely így 3,3 százalékos volt a múlt héten.

Elemzők kedden 30-50 bázispontos kamatemelésre számítottak, megjegyezve, hogy ez nem jelent tényleges szigorítást, hiszen az egyhetes kamat lett az irányadó ráta, ugyanakkor üzenet a piacnak, hogy az MNB továbbra is kész lépni az infláció leszorítása érdekében.

A testület júniusban jelentette be és kezdte meg kamatemelési ciklusát, amely közlése szerint addig tart, amíg az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba. Az alapkamat a mostani emelési ciklus megkezdéséig tavaly július óta állt 0,60 százalékon. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 10., 13:20
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
2025. 11. 09., 17:55
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.

  Rovathírek: HIPA

A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS