Több új lakás, kevesebb építési engedély

2020. 11. 05., 14:30

2020 első három negyedévében 12 876 új lakás épült, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 278 volt, 37 százalékkal kevesebb a 2019. azonos időszakinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Budapesten 2420 lakást vettek használatba, 4,1 százalékkal kevesebbet, mint 2019 első három negyedévében. Minden más településkategóriában növekedett a lakásépítés, a megyei jogú városokban 34, az egyéb városokban 48, a községekben 19 százalékkal.

A természetes személyek által épített lakások aránya 44, a vállalkozások által épített lakások aránya 55 százalék volt.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 43 százaléka többlakásos épületben, 3,5 százaléka lakóparkban volt található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,5 m2-rel, 95,6 m2-re csökkent 2019 első három negyedévéhez képest.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 17 278 volt, 37 százalékkal kevesebb a 2019. azonos időszakinál. A különböző településkategóriákat eltérő folyamatok jellemezték: a nagyvárosokban az építendő lakások száma alig több mint fele volt a tavalyinak (Budapesten 55, a megyei jogú városokban 54 százaléka). A kisebb településeken a csökkenés mérsékeltebb volt, a városokban az építendő lakások száma a megelőző évi érték 70, a községekben 83 százalékát tette ki. Az építtetők az esetek 55 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

2019 első három negyedévéhez képest az engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a legtöbb megyében csökkent, azonban Fejér megyében 77, Veszprém megyében 8,8, Nógrád megyében pedig 12 százalékkal növekedett.

2019 azonos időszakához képest a kiadott új építési engedélyek alapján 22 százalékkal kevesebb, összesen 8452 lakóépület építését tervezik az országban. A nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 2814 volt, 11 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS