Környezetvédelmi Akció: 918 járműből 17-et kellett vizsgára berendelni

2021. 10. 18., 13:45

Szeptemberben huszonötödik alkalommal ellenőrizték egy héten át közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát Budapesten és három vidéki nagyvárosban. A negyedszázados Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban vizsgált járművek számát két év alatt sikerült megduplázni. A szakemberek 30 fővárosi, debreceni, győri és szegedi helyszínen a tervezettnél másfélszer több, 918 ellenőrzést végeztek el. Komolyabb problémák miatt tizenhét gépjárművet hívtak be műszaki vizsgára.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Akció negyedszázados múltra tekint vissza. A hagyományos őszi ellenőrzéssorozatban a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotát mérik fel, annak változását vizsgálják és értékelik. A területi kormányhivatalok közlekedési hatósági munkatársai idén is minden nap másutt, a fővárosban összesen tizenöt, a vidéki megyeszékhelyeken öt-öt helyszínen dolgoztak szeptember utolsó hetében. 

A felmért állomány nagyobbik fele személygépkocsi, minden tíz autóból hat benzinüzemű, négy pedig dízeles volt. Átlagéletkoruk a tizenöt évet közelíti, de viszonylag nagy a szórás, Budapesten tizennégy, Szegeden közel tizenhét esztendő volt a megállított kocsik átlagos kora. A kishaszongépjárművek és nyerges vontatók sokkal fiatalabbak, az e kategóriákból vizsgált járművek átlaga nem éri el a tíz évet sem. Kihasználtságuk funkciójukhoz igazodva eltérő: a személyautók kilométerórái átlagosan mintegy 200 ezer, a kishaszongépjárműveké hozzávetőleg 270 ezer, a tehergépjárműveké közel 500 ezer, a nyerges vontatók pedig majdnem 740 ezer megtett kilométert mutattak.

Az ezredfordulón még mindössze a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. A rendszeres ellenőrzés és tájékoztatás hatására az elmúlt években tíz vizsgált járműből átlagosan már csak egy-két esetben találtak kifogásolnivalót a szakemberek. A megfelelési arány idén is hasonlóképpen alakult: a benzines autók több mint nyolcvan, a dízelesekének több mint kilencven százaléka találtatott kifogástalannak. A legjobban a fővárosi dízelüzemű állomány teljesített 95 százalékra kerekíthető értékkel, a legtöbb baj a győri benzinesekkel volt, ezek kevesebb mint háromnegyede nem akadt fenn a rostán. 

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét. A Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban dolgozó kollégák már második éve produkálnak jelentősen nagyobb mérési darabszámot. A kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel. A tisztább településekért a gépkocsik állapotának javításával is tehetünk, egy-egy autó szennyezése karbantartással, korszerűsítéssel akár meg is felezhető.” (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 06., 12:25
A megyei jogú városokban is hasonló mértékben drágultak az ingatlanok, mint Budapesten, de vidéken még így is jóval olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint a fővárosban. Az Otthon Centrum friss adatai szerint a vidéki nagyvárosokban is a panellakások drágultak a leginkább: az egy évvel ezelőttinél majdnem harmadával kerül többe egy négyzetméter. A vidéki városok közül Debrecen a legdrágább.
2025-11-06 17:05:00
A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2025-ben mérhető üzleti, illetve társadalmi hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek, pályázni 2026. február 9-ig lehet a szövetség weboldalán.

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS