Mintegy kétmillió forint bírságot szabott ki közúti ellenőrzésen a közlekedési hatóság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Az április eleji országos akcióban a több mint másfélezer megállítottból 141 személy- és áruszállító járművet ért szabályszegésen április eleji országos akciójában a közlekedési hatóság.
Kilenc teherautó műszaki hiányosságok, közlekedésbiztonsági kockázatok miatt nem folytathatta útját, négynek a forgalmi engedélyét is érvénytelenítették.
A kormányhivatalok szakemberei a járművezető, a rakomány és a gépjármű alkalmasságát igazoló dokumentumokat vizsgálták április 5-7. között; az ECR (Euro Controle Route) nemzetközi akció részeként ellenőrizték a jármű és rakománya súlyát, utóbbi rögzítésének megfelelőségét is.
A tárca közlése szerint a leggyakrabban, hatvankétszer a vezetési és pihenőidők betartásával, adminisztrációjával kapcsolatos szabályszegéseken érték a teherautó- és buszvezetőket.
Hasonló nagyságrendben fordultak elő műszaki-közlekedésbiztonsági hiányosságok is, azzal együtt, hogy a külföldi honosságú járműveket nagyobb arányban marasztalták el, mint a hazaiakat.
A leginkább kirívó esetben egy Vas megyében feltartóztatott teherautó pótkocsijának alváza az erős rozsdásodás miatt mindkét oldalon deformálódott, megrepedezett, helyenként el is tört. A járművet balesetveszélyessége miatt azonnal kitiltották a forgalomból – olvasható az ITM közleményében. (MTI)
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.