Ismét bizonyított az szja-bevallási rendszer

2022. 05. 29., 09:37

Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége május 21-én hivatalos bevallássá vált. Idén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások negyede az utolsó héten érkezett be.

Több mint 665 ezer bevallás az utolsó héten, május 15-e után érkezett, ebből 608 ezer elektronikusan. Ezzel a több mint 90 százalékos aránnyal, a népszerűségi lista élén továbbra is az online módszer áll – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Idén 2,7 milliónyian nyújtottak be bevallást, 62 százalékuk módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet, mintegy 2 millió bevallás az adózó érdemi közreműködése nélkül vált elfogadottá.

„Annak az időszaknak már vége, amikor az embereknek azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert nem töltötték ki a nyomtatványt, vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtották be az szja-bevallásukat. Most sokak tervezete vált automatikusan, érdemi közreműködés nélkül, bevallássá” – hangsúlyozta Tállai András.

A kormány 2017 óta mentesíti a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az e-szja folyamatosan bővül, egyre többeket segít – nyomatékosította, hozzátéve, hogy például már a mezőgazdasági őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak is készít az adóhivatal tervezetet, amit az érintetteknek csak a jövedelmi adataikkal kell kiegészíteniük.

Tállai András kiemelte, hogy nemzetközi szinten is példaértékű a magyar bevallás-kiajánlási rendszer. Van még néhány tagállam az Európai Unióban, ahol a magánszemélyek bevallását az adóhivatal készíti el, ám az államtitkár szerint az egyszerű kezelhetőség mellett a tervezetek adataiban is kiemelkedik a magyar rendszer. Több ország tervezetében csak a bérjövedelem szerepel, így például a kamatból, az osztalékból származó jövedelmét és annak adóját mindenkinek saját magának kell kiszámítania, és az adatokat még be is kell írnia a bevallás megfelelő soraiba.

A hazai rendszer egyedülálló a kedvezmények kezelésében is. A gyermekek után járó családi kedvezmény, és a szerte a világon kuriózumnak számító két adókedvezmény (az első házas, illetve a négy vagy többgyermekes anyák kedvezménye) év közben igénybe vett összegét mind tartalmazza a bevallási tervezet.

A családi adóvisszatérítés egyedülálló az Európai Unióban, ezért Magyarországon kívül más államban nem is lehetne ilyen sor a bevallásban. Ám ezek kitöltésével sem kellett bíbelődnie a magyar gyermekes szülők többségének, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiajánlott tervezete mindezt tartalmazta – hangsúlyozta az államtitkár. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS