Hatezer milliárd forintot fordít a versenyképesség növelésére a kormány

2021. 02. 21., 17:00

Hatezer milliárd forint áll a kormány rendelkezésére arra, hogy Magyarországot még erősebbé tegye és hazánk 2030-ra Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa közé kerüljön – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalára felkerült videóban.

Schanda Tamás kijelentette: annak érdekében, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, soha nem látott mértékű, 1500 milliárd forintos támogatás jut a felsőoktatás területére. Ez biztosítja Magyarország sikerességét hosszabb távon.

A tervek közül az államtitkár kiemelte a bölcsödei férőhelyek számának további növelését, a gyerekek közlekedésének megkönnyítését iskolabusz rendszerrel, a háromszáz leghátrányosabb település felzárkóztatását, a vízgazdálkodás korszerűsítését, a közlekedés korszerűbbé és zöldebbé tételét, a megújuló energiaforrások arányának növelését és a digitális képességek megerősítését.

A járvány kevésbé viselte meg a magyar gazdaságot, mint sok más gazdagabb országét – mutatott rá Schanda Tamás, utalva arra, hogy a gazdaság védelmének akcióterve eredményesnek bizonyult.

A munkát folytatja a kormány a gazdaság újraindításának akciótervével, amelynek keretében például bővítették az otthonteremtési támogatásokat, bértámogatást nyújtottak a vállalkozásoknak, történelmi léptékű béremelést hajtottak végre az orvosoknál, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, jövő évtől a 25 év alattiaknak jövedelemadó mentességet biztosítanak, fenntartják a hitelmoratóriumot és a legkissebb vállalkozásoknak 10 millió forintos kamatmentes hitelt biztosítanak.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy a baloldal adóemelésekkel megsarcolta az embereket a gazdasági válság idején, de a problémákat képtelen volt megoldani. A jelenlegi kormány a megszorítások és segélyek útjára nemet mondott, helyette mindenkinek lehetőségeket és támogatásokat biztosít. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 16., 13:25
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.
2026-02-13 09:05:00
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS