Egyre fogy a magyar kkv szektor optimizmusa

2022. 07. 04., 17:33

Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott 6 pontos esés után. Ennek oka, hogy a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások várakozásai esetében nagyobb mértékű visszaesés történt, míg a mikro- és kisvállalkozások esetében inkább kivárás tapasztalható.

Két pontos mérséklődés után 2022 második negyedévében 3 pontos értéket vett fel a K&H kkv bizalmi index, amely a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapra szóló várakozásait vizsgálja.

„Az index folytatja a csökkenő trendet, amely 2021. második negyedéve óta tart, a mutató elérte az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét. A mostani csökkenés ugyanakkor jóval szerényebb, mint az elmúlt negyedév 6 pontos visszaesése. Ennek oka, hogy a kkv szektoron belül a legnagyobb, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások esetében látható egyedül a várakozások jelentősebb, 17 pontos romlása. A mikro- és kisvállalkozások esetében inkább stagnálás, kivárás tapasztalható” – értékelte a legutóbbi eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Az index eredményei a szektorok között is komoly eltérést mutatnak. A szolgáltató cégek várakozásai az előző negyedévben történt nagy, 9 pontos visszaesést követően javultak, és jelenleg 7 ponton vannak. Az ipari cégeknél tovább gyengültek a várakozások, de még mindig a pozitív tartományban, 3 ponton maradtak.

A kereskedelmi cégek látják legborúsabban a következő egy évet, ugyanis esetükben jelentős, 13 pontos esés történt. Ezzel a várakozásaik beléptek a negatív tartományba és jelenleg -7 ponton állnak.

A vállalkozások életét meghatározó tényezők közül a közterhekre vonatkozó kilátásokban/vélekedésekben látható számottevő negatív elmozdulás: 7 pontos visszaeséssel jelenleg -12 ponton áll. Ezzel egymás után negyedik alkalommal csökkent a részindex értéke, de ami még ennél is látványosabb, hogy a két évvel ezelőtti 33-as értékről jutott el a jelenlegi negatív szintre.

Emögött az áll, hogy eltűntek a közterhek enyhülésére vonatkozó várakozások, minden cégméretnél erősödött azok aránya, aki a következő egy évben magasabb kiadásokra számítanak. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS