Drágul a sztrádamatrica, de így megúszható a pótdíjfizetés

2020. 11. 30., 13:00

Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás a jelenlegi háromhoz képest már két eset után is megengedetté válik. Az új pótdíjamnesztia 180 napos ügyintézéssel, hat pótdíjnak megfelelő összeg ellenében mentesít a felhalmozódott, akár több százezer forintos követelés megfizetése alól.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kapcsolódó rendeletmódosítások az idén megépült gyorsforgalmi szakaszokkal bővítik a személyautók számára díjköteles hálózatot, és rögzítik a díjak inflációkövetésének szabályait is.

Idézték Mosóczi Lászlót, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki úgy fogalmazott: a módosítások tovább ésszerűsítik az útdíjfizetési szolgáltatásokat és olcsóbbá teszik az ügyintézést. Rámutatott: évente több mint 10 ezer úthasználó kénytelen pótdíjat fizetni, amiért késve vásárol éves matricát. Közel 15 ezren élnek a pótdíjmaximalizálás lehetőségével.

Az államtitkár szerint számukra is könnyebbséget jelenhet, hogy a jogosulatlan úthasználat miatt kiküldött felszólítás kézhezvétele után a jövőben az éves matrica utólagos megváltásával kerülhetik el a pótdíjfizetést. Az új intézmény egyértelműsíti azt a szándékot, hogy az állam ne büntetéssel, hanem más módon ösztönözzön jogkövető magatartásra. Az éves matrica visszamenőleges megvásárlásának lehetősége egyre több autóst bátoríthat arra, hogy utazásaihoz a biztonságosabb és kényelmesebb gyorsforgalmi hálózatot válassza - emelte ki Mosóczi László.

Az ITM tájékoztatása szerint az úthasználók az új rendelkezések hatályba lépésétől dönthetnek úgy, hogy a pótdíjfizetés helyett alapáron, utólag megvásárolják az éves országos matricát. Az éves matrica a vásárlás naptári évében és a következő év januárjának végéig jogosít az autópályák, autóutak igénybevételére.

A pótdíjmaximalizálás a többször hibázó, de önkéntes teljesítésre hajlandó közlekedők számára biztosít az akár tucatnyi pótdíj megfizetésénél olcsóbb alternatívát. Az ügyfélbarát intézkedés népszerű, sok úthasználón segít.

Jelenleg 75 napon belül lehet azt kezdeményezni, hogy a legalább háromszor mulasztó autós két pótdíj összegének megfelelő – az érvényes előírás alapján 29 750 forintos – egyszeri díj fejében mentesüljön pótdíjfizetési kötelezettsége alól.

Ha valaki csak kétszer hibázott, és 60 napon túl fizet, ezt két emelt pótdíjnyi pénze – most 119 ezer forintja – bánja, mivel a negyedannyiba kerülő maximalizálásra eddig csak három esettől volt mód. Az új előírás igazságosabbá teszi a rendszert azzal, hogy már két jogosulatlan használat után megengedi a pótdíjak maximalizálását.

A 75 napos határidőt elmulasztók esetében a jogszabály eddig semmilyen érdemi kedvezmény alkalmazását nem engedte meg. Mivel a pótdíj 60 napon túli megfizetése esetén a követelés összege a hatályos szabályok szerint 59 500 forint, már négy jogosulatlan úthasználat díja is több százezer forintra növekedhet. A jogszabály-módosítás a pótdíjmaximalizálás mellett egy második lépcsőt vezet be, a pótdíjamnesztia 180 napot biztosít az ügyintézésre, hat pótdíjnak megfelelő összeg – jelenleg 89 250 forint – ellenében.

A tárca tájékoztatása szerint az új előírások a korábban kizárólag természetes személyek számára elérhető részletfizetési lehetőséget kiterjesztik a gazdasági társaságokra. Az úthasználóknak kedvez az is, hogy a rendelet szerinti szolgáltatások elvégzéséért egy alkalommal kérhető csak ügyintézési díj. Korábban ugyanazért a szolgáltatásért többszörösen fizethetett ilyen díjat például az a rendszámot eltévesztő ügyfél, aki különböző időpontokban vásárolt több jogosultságot rossz rendszámra.

A módosítással az Országgyűlés által megadott törvényi felhatalmazás alapján a rendszerbe épített módon történik meg az útdíjak automatikus inflációkövetése - emelték ki. Az évenként külön beavatkozás nélkül frissülő megoldás legfőbb hozadéka, hogy az úthasználók számára kiszámíthatóvá válik a díjtételek változása, tervezhetővé annak mértéke.

Az országos éves matricák ára 2012, a megyeieké a bevezetésük, 2015 óta nem változott, miközben egyre több autópálya és autóút szolgálja ki a Magyarországon közlekedőket. 2021. január 1-től a személygépkocsik, autóbuszok és 3,5 tonna alatti tehergépjárművek számára díjköteles hálózat az idén már átadott és az év végéig még elkészülő öt szakasszal bővül.

Ezek közül az M25 Eger, az M85 folytatása Sopron gyorsforgalmi bekötését valósítja meg, elkészült az M4 Pest megyei és Berettyóújfalutól a román határig tartó szakasza is, már használhatják az autósok az M76 első, közel hat kilométerét az M7-től Balatonszentgyörgyig.

Emellett még 2020-ban forgalomba helyezik az M44 Békéscsabáig elérő szakaszát. Ám mivel az autóút a Tiszakürtig már megépült folytatással együtt sem kapcsolódik közvetlenül a meglévő sztrádahálózathoz, használata egyelőre díjmentes lesz. Így egy ideig a Békés megyei matrica bevezetése is várat még magára.

Az ITM tájékoztatatása szerint a rendeletmódosítások döntő része 2020. december 1-jén lép hatályba. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 12., 18:20
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „KKV Technológia Plusz Hitelprogram” című (GINOP Plusz-1.4.3-24) felhívás „B” hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
2026. 01. 12., 12:10
Ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a munkavállalókat is komoly hátrány érheti, hiszen akár jelentős munkabér-követelésük is felhalmozódhat. Hogyan kaphatják meg az elmaradt munkabért, ha a munkáltató nem rendelkezik a tartozások kifizetéséhez szükséges vagyonnal? Mikor jelent segítséget a Bérgarancia Alap? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

Minden korábbinál több magas hozzáadott értékű beruházás jellemezte a Magyarországra áramló külföldi működőtőke szerkezetét 2025-ben a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség adatai szerint, amelyek azt is megmutatják, hogy a kormányzati beruházásösztönzés szigorú feltételrendszerének egyre több hazai cég is megfelel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS