3,4 százalékos volt a munkanélküliség a 2019. november-2020. januári időszakban

2020. 02. 27., 10:45

Az idén januárral záruló háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.

A 2019. november–2020. januári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt. A férfiakat és a nőket közel azonos szintű munkanélküliség jellemezte, a nők esetében a mutató értéke stagnált, a férfiaknál viszont javult.

2019. november–2020. januárban az egy évvel korábbihoz képest:

A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 10 ezer fővel, 86 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 3,4 százalékra csökkent. A nők esetében a munkanélküliek száma 74 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.

A 15–24 éves munkanélküliek száma 35 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 10,9 százalékra mérséklődött. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,1 százalékra, az 55–74 éveseké 1,9 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 11,2 hónap volt, a munkanélküliek 31,0 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

2020. január végén az egy évvel korábbihoz képest:

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 1,7 százalékkal, 250 ezer főre csökkent. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 15., 16:20
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.
2026-01-15 11:05:00
2025 végére jelentősen javultak a hazai kkv-szektor várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedévében végzett kutatásából, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján mutatja be a szegmens gazdasági várakozásait. A bizalmi index értéke az előző két negyedévhez képest 10 ponttal emelkedett, így jelenleg mínusz 4 ponton áll.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS