Kovács Imre: Okoskodó jó tanácsokkal őrületbe lehet kergetni a vállalkozót!

2018. 12. 08., 11:00

Szeretnék egyet hátralépni a cégeimtől, de úgy, hogy a munka változatlanul gördülékenyen menjen – mondja Kovács Imre hűtéstechnikai kivitelező az Üzletemnek.

A Csongrád Megyei Év Vállalkozója címet idén heten nyerték el, köztük Kovács Imre. A Kovács Hűtőgép Kft., a Szegedi K & F kft. és a Brillit Hungary Kft. tulajdonosa, illetve résztulajdonosa november végén vehette át az elismerést a VOSZ megyei Prima-rendezvényén. Kovács Imre is vállalta gondolatai megosztását az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

A 25 év folyamatos fejlődést.

Milyen távra tervez?

– 10 éves periódusokban gondolkodom.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egy lépést hátralépni a cégeim napi életéből, úgy, hogy továbbra is gördülékenyen fenntartva a cégek működését, fejlődését. Jó lenne csak háttérből felügyelni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Szüleimtől, tanáraimtól, gyakorlati oktatóimtól tanultam a legtöbbet. Általuk tanultam meg a választott szakmámat tisztelni, szeretni.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Magyarországon.

Mibe fektetne be? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Ingatlanba fektetnék. Meglévő vállalkozásaim számát nem szeretném tovább bővíteni.

Mivel lehet Magyarországon „őrületbe kergetni” a vállalkozót?

– Okoskodó jó tanácsokkal! Olyanokkal, mint: Vigyázz Magadra! Dolgozz kevesebbet!

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Ügyfeleink igényeinek próbálunk maximálisan eleget kell tennünk. Szakmai tanácsokkal is ellátjuk őket. Segítséget nyújtunk az esetlegesen felmerülő szakmai kérdések megoldásában.

Mire sajnálja az időt?

– Cselekvés helyett mindig csak ugyanarról beszélni.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Szívesen költök olyan dolgokra, legyen bármi is ahol a kiadott összeg arányos, piacszerű a kapott értékkel, átélt élménnyel.

Milyen célra, kiknek adakozna?

– Egészségügy. Oktatás.

Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Feleség. Család. Néha sport. Galambászat.

Szerdahelyi Csaba

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS