Kiss Fruzsina: Már több mint 300 embernek segítettem a sikeres megjelenésben

Szerdahelyi Csaba  |  2019. 10. 16., 09:45

Terveim között szerepel egy saját cég felépítése, amelyik az emberek megjelenésével foglalkozik – mondja az Üzletemnek Kiss Fruzsina stylist.

Kiss Fruzsina biztos abban, hogy az üzletemberek megjelenése nagyon fontos. A stylist szerint olyannyira, hogy egy-egy üzleti sikerben idővel akár 70 százalékot is jelenthet az öltözködés és a viselkedés. Jó, ismerem a mondást: nem a ruha teszi az embert, de azért van min gondolkodni. Fruzsina azt is vallja, hogy a jó megjelenés előrébb tud vinni az életben – és nyilván nem csak a biznisz világában. Biztos jó lenne, ha minél többen megtalálnák a magukhoz illő ruhadarabokat, addig is itt van az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 117. interjúja.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Azt, hogy mára már több, mint 300 embernek segítettem a sikeres megjelenésben. Ezáltal sokkal magabiztosabbak lettek és sikeresebbek az üzleti életben. Számomra az a legnagyobb boldogság, hogy boldog és önbizalommal teli üzletembereket/üzletasszonyokat segítsek a siker eléréhez.

Milyen távra tervez?

– Általában 2-3 évre előre tudom, hogy hova tartok és mit szeretnék elérni, és azt is levezetem, hogyan fogok oda eljutni. A legtöbb ember álmodozik, de nem tudja, hogyan is valósíthatná ezt meg. A legfontosabb út az álmunk és a valóság között az, ha tudjuk, hogyan is lehet azt megvalósítani apró lépésekre lebontva.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egy olyan saját cégnek a felépítése, amelyik az embereknek a megjelenésével, jó hírével foglalkozik. Egy manager céget, ami akár egyénekkel, de cégekkel is foglalkozik, hogy a PR-ja olyan legyen, amilyennek lennie kell, és emelett úgy is viselkedjen, ahogyan azt mondja magáról.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Az utóbbi időben rengeteg embertől tanultam, és csupa olyan dolgot, amit a mindennapi életben tudok használni, mind a cégben, mind a magánéletben. De azt kell mondjam, a legtöbbet Kasza Tamástól tanultam arról, hogyan is kezeljem az ügyfeleimet, és hogyan legyen teltház a tréningjeimen.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A műsorvezetés egyre inkább vonz, szívesen kipróbálnám magam benne. A kamerák előtt már nem vagyok lámpalázas, hiszen munkám során sokat szereplek. A mai világban kell is, hogy mindig ott legyünk az emberek fejében.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– A közösségi oldalakon elég aktívan rajta vagyok, és üzleti klubbokba is elszoktak hívni.

Mire sajnálja az idejét?

– A semmittevésre. Nem szeretem, ha felesleges dolgokra megy az időm vagy olyanokra amelyekk nem visznek előrébb.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Ruhákra… Viccet félre téve, szeretem magam fejleszteni. Akkor vagyok a legjobb az ügyfeleimnek, ha én magam is jól érzem a bőrömben magam, és ez a szolgáltatásra is kihat. Épp ezért szeretek tréningekre járni és fejleszteni magam akár a divat terén, akár a személyiségemet. Nekem az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat az emberek a környezetemben.

Mivel lehet felbosszantani?

– Ha nem a megbeszéltek szerint cselekszik a másik és nem is szól, hogy változás lesz benne. Szeretem, ha a megbeszélt dolgok úgy történnek, vagy ha nem jó a másik félnek, akkor szóljon előre, hogy fel tudjak rá készülni!

Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Mondjuk, ruhák gyűjtésében rászorulóknak vagy akár kisgyerekek oktatásában, segítésében.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az utazás vagy a jó zene. De szeretek a barátaimmal is lenni, egy jó meleg nyári napon kiülni az erkélyre és csak beszélgetni, meg nevetni velük. Azt nagyon élvezem.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS