Fiáth Attila: Optimumra törekszem az életemben

Fiáth Attilának köszönhetik a Tama Restaurant vendégei a pazar ételekkel harmonizáló szép borokat. Úgy gondolja, bár a borban nagyhatalom országokban nagyobbak a lehetőségek, rá most Magyarországon van inkább szükség. Facebook-oldalán az egyik legfrissebb posztban egy vakkóstoláson részvételre buzdít, mi pedig az olvasót biztatjuk, hogy tartson velünk a 12 kérdés – 12 válasz újabb epizódjában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Mindig az optimumra törekszem, nem a maximumra, vagyis nem vagyok csúcshódító. Ha egy szakmai projektben eljutok odáig, amit a magam számára jónak tartom, akkor megállok. Lehet, hogy másnak vezetne még feljebb az út, de én nem lépcsőzök tovább. Amikor egyensúlyban vagyok az életemben, akkor nem erőltetem tovább.

– Milyen távra tervez?

– Csak hosszú távon látom értelmét a tervezésnek. Igaz, előtte át kell gondolni, hogy mibe érdemes belefogni.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nincs ilyen, soha nem is vonzott, hogy bakancslistákat írjak magamnak.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Szüleimtől, majd a feleségemtől, valamint egyetemi mentoromtól, kollégámtól, Virág Miklóstól.

– A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Úgy gondolom, hogy a borszakmában most egyértelműen itthon van rám nagyobb szükség. Viszont az is biztos, hogy külföldön, nagy borhatalmaknál nagyobb a kifutási lehetőség.

– Mibe fektetne be? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Nem gondolkodom új vállalkozáson. A befektetések számomra pusztán a vagyonmegőrzést jelentik.

– Mivel lehet Magyarországon „őrületbe kergetni” a vállalkozót?

– Kicsit unom már, amikor folyamatosan a különböző nehézségeket mantrázzák a munkaerőhiányról, az adóterhekről, az adminisztrációs gondokig. Attól vagyunk vállalkozók, hogy a „tengerünkben” ne evickéljünk, hanem ússzunk. Aki nem „őrül bele”, az a vállalkozó.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Sok tudatosság nincsen ebben. A partnerkapcsolataimat az őszinteség jellemzi, ha én tudok valamit adni az üzleti partneremnek, akkor vissza is kapok tőle.

– Mire sajnálja az idejét?

– A felesleges beszélgetésekre. Nem látom értelmét a „találjuk ki közösen, gondolkodjunk együtt” típusú diskurzusoknak, ha a másik úgy érkezik, hogy nincs ötlete, nincs gondolata.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A tudás gyarapítására. Egyébként ételre és italra sem sajnálom.

– Milyen célra, kiknek adakozna?

– A cégemben ezt a területet elsősorban a feleségem viszi, több szervezetet is rendszeresen támogatunk. Valószínűleg nem szerencsés szó az adakozás, de szívesen adom át a tudásomat, a tapasztalatomat, nevezzük ezt akár mentorálásnak.

– Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Első helyen van a családom! Sok időt töltünk együtt, sokat utazunk, gyűjtjük és megéljük az élményeket. Ha pedig magam vagyok, akkor ott vannak a könyvek: „mindenolvasó” vagyok a szakirodalomtól kezdve az újságokon át a szépirodalomig.

Szerdahelyi Csaba

(A vezető fotón a Tama Restaurant)