Eke Mariann: Gondolni kell a szakmai utánpótlás kinevelésére is

Szerdahelyi Csaba  |  2019. 12. 10., 08:55

Szakmai téren rengeteg ötletemet valósíthattam meg – mondta az Üzletemnek Eke Mariann. A dm Kft. HR Managere állítja: ő maga is motivált és lelkes, ami automatikusan átmegy a csapatára.

Eke Mariann a mai napig emlegeti iskolai némettanárnőjét, akitől emberileg is rengeteget tanul. Ahogy tőle is sokat lesnek el a kollégái. Ebből a csapatmunkából jönnek a jobbnál jobb ötletek, például a munkáltatói márka tudatos építése. Mariann a dm Kft. HR Managereként néha eltűnődik, hogy milyen lenne, ha egyszer kipróbálná magát a természetgyógyászatban. Természetesen erre én is kíváncsi lennék, de amíg eljön ennek az ideje, hadd kínáljam fel elolvasásra az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 131. interjúját.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A dm-nél töltött eddigi majdnem 5 évemet, ez egy nagyon termékeny és fejlődéssel teli időszak volt számomra. Szakmai téren rengeteg ötletemet valósíthattam meg, vezetőként pedig a bővülő létszámú csapatom volt a mesterem.

Milyen távra tervez? 

– A HR a hivatásom, ezért csak ezen a területen tudom magam elképzelni hosszútávon is.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján? 

– Gondolni kell a szakmai utánpótlás kinevelésére is, ezért én erre szeretném egyre inkább fordítani a figyelmemet.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Korábbi munkahelyemen Hanke Anikótól tanultam eddig a legtöbbet szakmailag, viszont szeretném megemlíteni gyerekkori német tanárnőmet is, aki a nyelvtudás mellett emberileg is példaképemmé és tanítómmá vált az évek során.

Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Leginkább azzal, hogy én magam is motivált és lelkes vagyok, ami automatikusan átmegy a csapatomra is. De mindig meghallgatom őket és figyelembe veszem a véleményüket a döntéseimnél is.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Természetgyógyászat.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– Széleskörű szakmai kapcsolatokat ápolok. Sok rendezvényen veszek részt akár vendégként, akár előadóként.

Mire sajnálja az idejét?

– Mindenre, ami nem teszi lehetővé a hatékony előre haladást. 

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Szeretek pénzt költeni, amennyiben az egy jó célt szolgál és van értelme, mögöttes tartalma, netán segítség lehet mások számára. Privát nagyon szeretem a szép ékszereket.

Mivel lehet felbosszantani?

– Szakmaiatlanság, lassú tempó, emberi rosszindulat.

Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Sérült gyerekek gondozása.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Mozi, színház, könyv.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS