Száznegyvenezer tanuló jogosult külföldi nyelvi kurzusokra

2020. 01. 29., 17:30

A külföldi nyelvi kurzusokon való részvételre 140 ezer tanuló jogosult – mondta a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos.

1390 tanulói csoport már felvette a kapcsolatot a számára szimpatikus külföldi partnerekkel, és ennek köszönhetően 32 300 diák már rendelkezik a jelentkezéshez szükséges befogadónyilatkozattal. Az online felület egyébként majd csak februárban nyílik meg, ahol a csoportos pályázóknak egy hónapig, az egyéni pályázóknak pedig hatvan napig lesz lehetőségük benyújtani a jelentkezésüket – mondta Bartos Mónika miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Az angol nyelvű képzések Angliában, Írországban és Máltán választhatók, német nyelvterületen Ausztria és Németország kínál tanfolyamokat, emellett Franciaországba is utazhatnak a diákok. A program előfinanszírozott, az utazási és megélhetési támogatást a Tempus Közalapítvány fogja kiutalni a pályázóknak.

A kormány döntése értelmében minden tanuló kétszer, kilencedik és tizenegyedik évfolyamosként utazhat külföldre nyelvet tanulni az állam pénzén.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszakban a téli szünet, illetve az ünnepek miatti kihagyás ellenére ennyien tettek lépéseket és foglalkoztak a program előkészületeivel. Egyúttal ajánljuk a többi érdeklődőnek is, hogy mielőbb ismerkedjenek meg a kurzuskínálattal, tegyék fel személyesen kérdéseiket a külföldi nyelviskoláknak, és szerezzék be tőlük a befogadó nyilatkozatokat” – mondta Bartos Mónika.

Hozzátette: mivel nemzetközileg elismert, színvonalas nyelviskolákról van szó, amelyek nem csak a magyar diákoknak nyújtanak képzést, érdemes mielőbb felvenni velük a kapcsolatot, hiszen a forgalmas nyári időszakban nem biztos, hogy könnyű lesz helyet találni, különösen a nagyobb létszámú csoportoknak. A kéthetes kurzusokra csaknem háromszáz külföldi nyelviskola várja a magyar tanulókat, akik a program honlapján, a knyp.hu oldalon tájékozódhatnak a legfontosabb részletekről.

A kurzuskínálat mellett ott érhetők el a konkrét pályázati kiírások és az elszámolási tudnivalók is. A honlapon közzétették azt is, melyik helyszínre milyen légitársaságokkal utazhatnak a tanulók, valamint a MÁV is készített egy információs oldalt a diákcsoportoknak kedvezményes ajánlatairól. A kiutazás módját (repülő, busz, vonat vagy ezek kombinációja) a pályázók maguk választhatják ki.

A szervezést akkor érdemes elkezdeni, amikor a pályázók megkapják a jelentkezésük pozitív elbírálásáról szóló hivatalos támogató okiratot. A buszos utazásokkal kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy távolabbi célpontok esetén a menetrend szerinti járatok jobb megoldást jelentenek a bérelt buszoknál, mivel a jogszabályi megkötések miatt 23 és 4 óra között nem utazhatnak a tanulók, az utazás megszakítása pedig extra költségekkel jár, csakúgy, mint a külföldi parkolás vagy a busz két hétre számított bérleti díja. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS