Kisáruszállítás ugrásszerűen nő az érdeklődés az elektromos járművek iránt

2021. 10. 12., 11:30

Közel 80 százalékkal többen teszteltek idén elektromos kisáruszállító járműveket az előző évhez képest a Wallis Automotive Europe adatai szerint. Számos szállítmányozó cég és vállalkozó 2022-re részben vagy teljes mértékben villanyautókra kívánja cserélni haszongépjárműveit. A személyre szabott, adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DoDo a nagyvárosi kiszállítások fenntarthatóságának további javítása érdekében kezdte meg elektromos áruszállító autók tesztelését.

A következő év fordulópontot hozhat a kisáruszállítási célokat szolgáló hazai járműpark összetételében. Erre utal, hogy látványosan, közel négyötödével megnőtt idén az elektromos áruszállító autók tesztelése iránti érdeklődés a gépjármű-nagykereskedelemmel foglalkozó Wallis Automotive Europe statisztikái alapján.

A pozitív trend okai összetettek. Egyrészt évről évre fontosabbá válnak a szállítmányozó cégek számára is a fenntarthatósági szempontok. A károsanyag-kibocsátás visszaszorítása a nagyvárosokban kiemelt elvárást jelent, ezért elsőként a kisáruszállítással foglalkozó társaságok kezdték meg Magyarországon is széles körben a zéróemissziós járművek kipróbálását.

A szállítmányozás ökolábnyomának csökkentése iránti igény fokozódását jól mutatja, hogy Hollandiában például már több település bejelentette a hagyományos, belsőégésű motorral rendelkező tehergépkocsik kitiltását egyes területekről. Az üzemanyagárak emelkedése is hozzájárul az elektromos haszonjárművek iránti kereslet növekedéséhez, hiszen ennek nyomán ezek üzemeltetése hosszabb távon egyre inkább költséghatékony megoldást jelent.

Ösztönzőleg hat a kereslet növekedésére emellett a piacon elérhető elektromos szállítójárművek hatótávolságának növekedése is: már elérhető olyan modell a hazai vállalkozások számára is, amely egy töltéssel akár 330 kilométer megtételére képes, s akár 48 perc alatt újratölthető.

A járványhelyzet következtében jelentősen fellendülő e-kereskedelem hatására a kiszállítások iránti igény is jelentősen megnőtt, a DoDo saját adatai szerint például a koronavírus harmadik hulláma idején Magyarországon megduplázódott a házhoz rendelések száma. Ez számos futárcég számára a járműflotta bővítését teszi szükségessé, s az új gépkocsik beszerzésének tervezésekor egyre többen veszik fontolóra az elektromos szállítóautók beszerzését.

A zöld szempontokat a kezdetektől kiemelt prioritásként kezelő DoDo számos olyan innovatív megoldással járult hozzá az áruszállítás zöld megújításához, amelyeknek köszönhetően számottevő mértékben csökkenthető a házhoz szállítások környezeti hatása. Ehhez a cseh startup olyan adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló platformot fejlesztett, amely egyaránt lehetővé teszi az aktuális forgalmi adatok figyelembevételét és a különböző szállítási feladatok összehangolását. Így megelőzhetővé váltak a feleslegesen, sok esetben több futár által párhuzamosan megtett utak. Ez nemcsak a környezetterhelés de a kiszállítási idő csökkentéséhez is hozzájárul.

„A környezetbarát logisztika irányába tett következő fontos lépést az elektromos szállítójárművek alkalmazása jelenti. Ezért döntöttünk úgy, hogy a zéróemissziós Opel Vivaro-e elektromos áruszállítóját tesztelve tervezzük meg járműflottánk frissítését és további bővítését” – mondta Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.

(Sáfár Károly is részt vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 285. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

(Fotó: DoDo)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-12-10 16:20:00
A gyenge 2023-as év után 2024-ben elindult élénkülés 2025-ben határozott növekedéssé erősödött a hazai lakáspiacon. A Duna House i szakértői szerint ezzel együtt is óvatos optimizmus lengi be a 2026-os ingatlanpiaci kilátásokat: a támogatott hitelek továbbra is élénk keresletet biztosítanak, miközben a 2025-ben megugró árak visszafoghatják a tranzakciószámokat.
2025-12-10 11:25:00
Az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja a jelenlegi 18 millió forintról 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22 millió, 2028-ban pedig 24 millió forintra nő – emlékeztet a NAV. A mentességet újonnan választóknak december 31-ig kell nyilatkozniuk.
2025-12-10 09:10:00
A munkahelyen a munkavállalókat még maximális elővigyázatosság és megfelelő munkavédelmi intézkedések mellett is érheti baleset. Munkabaleset esetén a munkálatót többféle kötelezettség is terheli. Mi a munkabaleset? Mit kell tennie a munkáltatónak, ha bekövetkezik a baleset? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2025-12-10 00:25:00
Videósorozatot indít a NAV annak érdekében, hogy az eÁFA rendszer webes felületének használata még könnyebbé váljon. A rövid videók segítségével az egyre népszerűbb áfabevallási módszert a kisvállalkozások is könnyedén alkalmazhatják – írják az adóhivatal szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS