Karantén-suli: ingyen korrepetálnak az idegenvezetők

2020. 05. 05., 13:00

A Magyar Idegenvezetők Egyesületének és a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének tagjai felajánlották, hogy különböző tantárgyakban, ingyen korrepetálnak általános és középiskolás és diákokat. A kezdeményezés a Karantén-suli nevet kapta, az érdeklődők egy könnyen kezelhető, online felületen foglalhatnak időpontot a számukra fontos tantárgyban.

„Az idegenvezetői szakma is szeretett volna részt vállalni, segíteni a jelenlegi helyzetben, és erre az ingyenes, online oktatást láttuk a legmegfelelőbb megoldásnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy társ-szervezetünk, tagjaink már az első hívószóra jelentkeztek, és így egy példaértékű összefogás alakult ki”  – fogalmazott Caesar Éva, a MISZ elnöke.

Az alaptantárgyak (matematika; magyar nyelv és irodalom; fizika; kémia; biológia; informatika) mellett az idegenvezetői online karantén-suliban lehetőség van többek közt művészettörténet; angol; francia; német; spanyol és finn-nyelvi korrepetálásra is. Sőt, a kicsiknek még „meseolvasás együtt" opció is van.

Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, mint fölkeresni a Salonic online időpontfoglaló rendszerben elérhető karantén-sulit, és itt oktatót, tantárgyat foglalni. A magyar fejlesztésű program tulajdonosai, tekintettel a kezdeményezés jótékonysági céljára, ingyen biztosítják ennek használatát. Ugyancsak ingyenes a hozzáférés a Mozaik Kiadó által megjelentetett, általános iskolásoknak szóló tankönyvekhez.

„Felkészült kollégáink több éves tapasztalattal rendelkeznek különböző területeken, minden bizonnyal izgalmas-érdekes órákat tartanak majd kicsiknek-nagyoknak” – mondta Deák Judit, a MIE elnöke.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025. 07. 14., 18:25
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-13 21:30:00
Az EPR alá tartozó gyártóknak, illetve első belföldi forgalomba hozóknak 2025. július 20-ig kell teljesíteniük az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren keresztül – hívja fel a figyelmet a MOHU.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS