Így forradalmasították a beépített tűzjelzők üzemeltetését

2021. 04. 15., 19:45

A szomszédos megyékben Szombathelyen (Vas), Fertőszentmiklóson (GyMS) található vállalkozások több hónapos közös munka eredményeképpen mutatták be azt a fejlesztést, amellyel papírmentesen, digitálisan vezethetők beépített tűzjelző berendezések tűzvédelmi üzemeltetési naplói. A megoldás minden tűzvédelmi vállalkozás és üzemeltető számára elérhető, a fejlesztők szerint óriási előrelépést jelent a mindennapi munka során.

A 2020. január 22-én hatályossá vált Országos Tűzvédelmi Szabályzat 5.1 lehetővé teszi üzemeltetők és a karbantartók számára, hogy a hagyományosan papír alapon vezetett naplókat már digitálisan is vezethessék. A „hogyan”-okra a szabályzathoz kapcsolódó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek (TvMI) 4.4.5. pontjai adnak válaszokat. Ez többek között azt is kifejti, hogy elektronikus aláírással és digitális időbélyeggel kell rendelkezzen az a napló, melyet az üzemeltető a jövőben papírmentesen kíván vezetni és adott esetben a hatóság számára bemutatni.

A Castrum Sec Kft. ismert piacvezető rendszerintegrátora a nyugat-dunántúli régiónak, hiszen jelenleg mintegy 150 tűzjelző rendszer karbantartását végzi, számos nagy ipari és gyártó vállalatnál, hotelnél, kereskedelmi épületnél és középületnél.

A fiREG.hu Kft. közel 4 éve azon dolgozik, hogy a tűzvédelmi nyilvántartások átláthatóbbak, hatékonyabbak, papírmentesek legyenek. Eredményeik közé tartozik, hogy szoftveres megoldásukkal több, mint 800.000 eszközellenőrzést hajtottak végre 15.726 üzemeltető 25.908 telephelyén. Összesen 61.000-nél is több papírmentes naplót állítottak ki partnereik, valamint további 17735 egyéb jegyzőkönyvet, munkalapot.
A vállalkozás nemrég elnyerte a Magyar Innovációs Szövetség 2021-es elismerését is.

A több hónapos közös fejlesztés eredményeképpen a Castrum Sec szakemberei segítségével készült el az az újabb fiREG modul, amely a beépített tűzjelző berendezések üzemeltetésének dokumentálását segíti. Szakmai körökben ismert, hogy ezeket az eszközöket szigorú protokollok szerint naponta, hetente, negyedévente, évente ellenőrizni kell és ezekről az ellenőrzésekről különböző adatokat kell nyilvántartani. Adott esetben pedig természetesen megfelelő formában a tűzvédelmi hatóság számára bemutatni.
Ezt, a korábban formanyomtatványokon vezetett naplót valósították meg digitálisan a projektben és teszik rövidesen elérhetővé az üzemeltetők és a karbantartói szakma számára is.

A felsorolt dokumentálásokat egyszerűen, minden felhasználó a saját jogkörének megfelelően tudja okoseszköz segítségével rögzíteni. Ezen adatokból elektronikusan hitelesített PDF dokumentum áll elő gombnyomásra, mely a fejlesztők nyilatkozata alapján minden tekintetben megfelel a hatályos jogszabályoknak.

„Nagyon hálás vagyok a Castrum Sec vezetésének és szakembereinek, hogy munkájukkal, szakértelmükkel segítették, hogy egy igazán nagyszerű, erős szakmai alapokon nyugvó modult fejleszthettünk, mely dimenzióváltás a szakmában, amire rendkívül büszkék vagyunk!” – mondta Fekete Attila, a fiREG.hu Kft. fejlesztési vezetője.

(Az Üzletem.hu korábbi interjúját Fekete Attilával IDE KATTINTVA olvashatja.)

A két cég együttműködése is jelzi, hogy a nehéz időkben is vannak fejlesztések, előrelépési lehetőségek, melyek nem csak hatékonyabb munkát, de környezetbarát megoldást kínálnak az innovációkat kereső cégek részére.

„A Castrum Sec Kft.-nél mindig fontos szempont volt, a minőségi munkavégzés és annak ellenőrizhetősége, a vezetőink és az ügyfeleink számára egyaránt. Ezek a célok csak fejlesztésekkel érhetőek el, ezért fogadtuk örömmel a fiREG Kft. megkeresését. Vállalkozásunkat mindig is az innovációink vitték előre. Tevékenységünk kapcsán tapasztaljuk, hogy az ügyfelek számára a karbantartások megfelelőségének ellenőrzése többlet terhet jelent, ezért sokszor bizalmi kérdéssé válik a szolgáltató által kiállított jegyzőkönyvben leírtak megfelelősége. Ennek következményeként egyre többször előfordul, hogy olyan versenytársakkal is találkozunk, akik árajánlata olyan alacsony, hogy azt csak vélhetően hanyag ellenőrzésekkel tudja rentábilisan megoldani. Ezért várhatóan, nem minden ellenőrzést fognak elvégezni, ami nem jó az ügyfélnek és a tűzvédelmi szakmának sem. Ez a rendszer erre is adhat megoldást. A szolgáltató cégek vezetői és a megrendelő is könnyen ellenőrizni tudja, mit kap a pénzéért. Aki egy ilyen rendszert alkalmaz, ott pályáztatásnál is várható, hogy azonos szakmai tartalmú ajánlatokkal fog találkozni” – tette hozzá Hubay Pál, a Castrum Sec Kft. ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS