GKI: a háziorvosi praxisok tizede volt betöltetlen augusztusban Magyarországon

2023. 08. 30., 11:22

A 2023. augusztus elsejei adatok szerint 659 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon. Június 1-jéhez képest 27-tel nőtt e szám, összesen 517 településen/kerületben. Ebből 182 felnőtt, 153 gyermek, illetve 324 vegyes praxis volt – írja a GKI.

Vármegyék szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vezet 73 üres praxissal, majd Budapest és Pest vármegye következik 56-tal, illetve 51-gyel. Vagyis a mintegy 6500 praxis közül minden tizedik betöltetlen. A tartósan betöltetlen praxisok 2019 után váltak tömegesen betöltetlenné, tehát a korábban is fennálló probléma ettől kezdve inkább eszkalálódott. Mindezt annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra.

KSH adatai szerint 2021-ben 5807 orvos praktizált az alapellátásban, 4473 háziorvos, illetve 1334 házi gyermekorvos. A háziorvosok száma az ezredforduló óta 13 százalékkal, a házi gyermekorvosok száma 15 százalékkal csökkent. A csökkenés igazán 2010 után gyorsult fel, 2010 és 2021 között a háziorvosok létszáma 9 százalékkal, a gyermekorvosoké 13 százalékkal csökkent. (Eközben a népesség 4 százalékkal, a gyermekek száma pedig 5 százalékkal esett vissza).

A jelzett folyamatok következtében egyre több lakos jut egy háziorvosra, illetve házi gyermekorvosra. 2000. és 2021. között szinte egyenletesen (összességében 19 százalékkal) emelkedett az egy háziorvosra jutó ellátandók száma, míg a gyermekorvosok esetében a kedvezőtlen tendencia 2012 után indult be, azóta 13 százalékkal emelkedett e mutató értéke.

Ha hiányzik valahonnan az állandó háziorvos, az nem azt jelenti, hogy teljesen ellátatlanul marad a lakosság, csak nehezebben férhetnek hozzá az alapellátáshoz. Ilyenkor helyettesítéssel oldják meg, hogy egy település vagy városrész se maradjon ellátatlanul. A helyettesítés rendszerint azzal jár, hogy kevesebb ideig tud ott rendelni a helyettesítő orvos, vagy messzebb lévő településre kell utazniuk a betegeknek. Tehát az eredeti praxisban is romlik a betegek ellátása, mivel a háziorvos túlterheltsége növekszik.

A háziorvosok körében jelentős az elöregedés, azaz a nyugdíjba vonuló orvosok helyett nincs utánpótlás, amelyet a háziorvosok korfája szemléltet. 2023. februárban 56 százalékuk 60 éves vagy idősebb volt, míg mindössze 1,4 százalékuk volt 35 éves vagy fiatalabb. Mindez azt jelenti, hogy a háziorvosi szakmának nincs meg az utánpótlása, ami jelentős ellátási problémákat vetít előre 10-15 éves távlatban.

Öt-hat éven belül várhatóan a megmaradt háziorvosok elsöprő többsége lesz már a nyugdíjkorhatár felett. Tovább tetézi a problémát, hogy az új ügyeleti rendszer, mely további terhet ró a háziorvosokra, illetve a szűkös praxisfinanszírozás is a nyugdíj felé tereli a már amúgy is korhatár feletti állományt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS