2022. október 20. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 10. 20., 08:21

Az Üzletem.hu összefoglalója.

KiMAXolta az indulást a Széchenyi Kártya

Rendkívüli érdeklődés jellemzi a nyár végén indult új, a hazai kis- és középvállalatokat segítő hitel- és lízingprogramot. A Széchenyi Kártya Program MAX különböző termékeire 2022. október 18-ig több mint 13 ezer hitelkérelmet fogadtak be 575 milliárd forintot meghaladó értékben a Programban részt vevő hitelintézetek – számolt be Krisán László, a programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Csak a Baltikumban „háborúsabb” az infláció, mint Magyarországon

Az augusztusi 10,1 százalék után szeptemberben 10,9 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

700 forint alá esik a benzin ára a magyar kutakon

6 forinttal mérséklődik a benzin ára pénteken a magyar kutakon. A gázolaj ára ezen a héten már nem változik.

Záporoznak a hitelkamat-emelések

Nincs olyan nagybank, amelyik októberben ne növelte volna a hitelei kamatát.

Csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban

A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti.

Csütörtökön kezdődik a népszámlálás számlálóbiztosi szakasza

Lezárult az idei népszámlálás online kitöltési szakasza. Összesen 3,2 millió címről 7 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe, vagyis a címek 63,5 százalékáról küldték be a háztartások a válaszokat. Azokat a háztartásokat, ahol nem éltek a kérdőív online kitöltésének a lehetőségével, számlálóbiztosok keresik fel október 20. és november 20. között.

Két kihagyhatatlan HR-konferencia novemberben

Novemberben két olyan konferenciát rendeznek a HRPortal szervezésében, amely kihagyhatatlan a szakmában dolgozók számára.

Használtautó-piac: az Opel Astra volt a sláger

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a magyarországi használtautó-piacon az elmúlt hónapban közel 68 600 személygépkocsi cserélt gazdát.

Akár 3,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt is adhat az Agrárkamara

Az eddigi kedvezményeken túl idén 1 milliárd, jövőre várhatóan 2-2,5 milliárd forint tagdíjkedvezményt biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Új bortörvény segíti a szőlő- és bortermelőket

Magyarországon mintegy 30 ezer szőlész, valamint borász tevékenykedik. Minőségi előrelépést jelent az ágazat számára az új borpiaci szabályozás, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az adminisztrációs terhek csökkentését.

Elfogadta az Európai Bizottság a 2022. évi K+F+I keretrendszert

„Szabályaink célirányos módosításai támogatni fogják Európa zöld és digitális átállását azáltal, hogy elősegítik az áttörést jelentő innovációba és kutatásba, valamint a tesztelési és kísérleti infrastruktúrákba irányuló köz- és magánberuházásokat.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS