2022. május 10. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 05. 10., 08:27

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Soós Zoltán: A tökéletesre kell törekednünk

Azt tartom a küldetésemnek, hogy a képzéseken résztvevők többként, erősebben, további képességekkel gyarapodva álljanak fel – mondta az Üzletemnek Soós Zoltán kommunikációs szakember.

Sohajda Júlia egyedüli magyarként került be az amerikai Forbes 2022-es válogatásába

Az amerikai Forbes szerkesztősége idén is összeállította a harminc év alatti sikeres fiatalok harmincas toplistáját, amelyre idén egyedüli magyarként felkerült Sohajda Júlia, a budapesti kockázati tőkealap-kezelő, Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere is.

Értékpapír-állományok, 2022. március: a legfontosabb adatok

A jegybank összefoglalója.

Rövid időn belül állást találhatnak az Ukrajnából menekülők

Hamar találhatnak állást az Ukrajnából menekülők Magyarországon – közölte hétfőn a Prohuman.

Orosz részvétel magyar közbeszerzésekben: nyilatkozniuk kell az ajánlattevőknek

Az Európai Unió Tanácsa által elfogadott rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzések és beszerzések esetén TILOS bármely közbeszerzési szerződés vagy koncessziós szerződés odaítélése a rendeletben meghatározott személyek részére, illetve az ilyen szerződések teljesítésének folytatása.

Csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára szerdán a magyar kutakon

Nő a benzin, csökken a gázolaj beszerzési ára a magyar kutakon május 11-én.

Újabb drágulás várható a vendéglátóiparban

A papírárak folyamatos növekedése, az élelmiszeripari és a szállítási költségek emelkedése várhatóan újabb drágulást eredményez a vendéglátóipar számára.

Összefonódás-ellenőrzés: egyszerűsítéseket javasol és visszajelzéseket vár az Európai Bizottság

„Kezdeményezésünk célja, hogy tovább csökkentsük mind a vállalkozások, mind a Bizottság adminisztratív terheit, és hogy az erőforrásokat a részletes vizsgálatot igénylő összefonódásokra tudjuk összpontosítani.”

Mikor jogszerűek a munkahelyi kamerák?

Manapság számos munkahelyen alkalmaznak kamerás megfigyelőrendszert. A munkahelyi kamerák, a kamerás megfigyelés azonban komolyan érinti a munkavállalók személyiségi jogait is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Kiberbiztonsági kampányt indít az MNB és a Bankszövetség

Kiberbiztonsági edukációs kampányt kíván elindítani a digitális pénzügyi műveleteket végző lakossági ügyfelek tudatosságának további erősítése érdekében az MNB és a Magyar Bankszövetség.

Újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon

A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára.

Újabb piacok nyílnak meg a magyar webáruházak előtt

Szlovákiában és Csehországban is biztosítani fogja partnerei számára fulfillment szolgáltatásait a Webshippy.

Megjelent és letölthető Magyarország turisztikai térképe

A legújabb turisztikai térképen megjelennek az ország földrajzának legfontosabb elemei és a teljes Tourinform hálózat is.

Debütált a Mátrai borvidék első közösségi bora

A közösségi bor célja bemutatni a borvidék illatos fehér szőlőfajtáinak sokszínűségét, és ezáltal megszólítani a fiatal borkedvelő közönséget.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS