Sohajda Júlia egyedüli magyarként került be az amerikai Forbes 2022-es válogatásába

Sohajda Júlia egyedüli magyarként került be az amerikai Forbes 2022-es válogatásába
2022. 05. 09., 19:27

Az amerikai Forbes szerkesztősége idén is összeállította a harminc év alatti sikeres fiatalok harmincas toplistáját, amelyre idén egyedüli magyarként felkerült Sohajda Júlia, a budapesti kockázati tőkealap-kezelő, Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere is.

A tekintélyes magazin 2011-ben publikálta először a 30 under 30, azaz a legsikeresebb harminc 30 év alatti fiatalok toplistáját Amerikában, majd idővel kontinentális listákat hozott létre Ázsiában, 2016 óta pedig immár Európában is.

A magazin szerkesztői tizenhárom kategóriában keresték azokat a fiatalokat, akikre érdemes odafigyelni Európában. A listán szerepel többek között a sikeres TikToker, Khabane (Khaby) Lame, az Eurovíziós Dalverseny legutóbbi győztesei, az olasz Maneskin rockzenekar, az ukrán The Kyiv Independent újságírója, Anastasiia Lapatina, és Charles Leclerc, a Ferrari Forma–1-es pilótája, a pénzügyi lista helyezettjei között pedig Sohajda Júlia, aki csapatával együtt folyamatosan szélesíti a Vespucci Partners portfólióját, hogy minél több ígéretes magyar vállalkozás valósíthassa meg álmait a biotechnológia, a MedTech, a robotika, a mesterséges intelligencia, az IoT vagy akár a gépi tanulási innovációk területén – olvasható a Vespucci Partners honlapján.

A budapesti kockázati tőkealap-kezelő társalapítójának és ügyvezető partnerének Forbes által összeállított profiljából megtudhatjuk, hogy 2019-ben Macher Péterrel együtt alapította meg a Vespucci Partnerst, amely magvető fázisban lévő technológiai startupokba fektet be, és amelynek célja, hogy egyfajta hidat alkosson a kelet-közép-európai régió innovatív vállalatai és a nemzetközi startup piacok között, mindezt úgy, hogy magyar-amerikai hibrid vállalatként az Egyesült Államokra összpontosítanak.

Röviden bemutatják az egyik legsikeresebb Vespucci Partners által támogatott vállalkozást, a TranscendH2O-t is, amely startup több száz mérnöki munkaórát vált ki automatizálással, miután az innovatív megoldásukkal, egy szoftverrel 15-20 perces adatbevitel után hat-nyolc óra alatt öt dizájntervet állít elő az árajánlathoz vagy pályázathoz szükséges dokumentációval együtt.

Ezzel akár 1500 mérnöki órát szabadít fel. A következő befektetésre már több mint száz potenciális befektető mutatott érdeklődést és a cég végül további 14,5 millió dollár tőkét vont be külföldi kockázati tőkealapoktól.

„A Transcend az egyik legnagyobb sikertörténetünk, nagyszerűen reprezentálja a hibrid modellünket, amelyben a kezdetek óta hiszünk Vespuccinál. Startupjaink Magyarországon fejlesztenek, de a megoldást már az Egyesült Államokban értékesítjük” – mondta a Vespucci Partners társalapítója.

„Arra vagyok a legbüszkébb, hogy társaimmal együtt olyan befektetési céget alapítottunk, amely nemcsak anyagi támogatást, de okostőkét is biztosít a velünk dolgozó startupok alapítóinak, emellett pedig valódi lehetőséget arra, hogy sikeresek legyenek a nemzetközi piacokon” – mondja Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS