Kilátók, kilátópontok összekapcsolása: közel 600 milliós fejlesztés a Balatonnál

2021. 10. 31., 15:51

A kilátók, kilátópontok összekapcsolását célzó csaknem 600 millió forintos fejlesztés valósul meg a balatoni turisztikai térségben – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével megvalósuló 589,05 millió forintos projekt 2018. december elsején kezdődött. Azóta már elkészült a Kis-hegy erdei élményközpont a Sefag Zrt. közreműködésében Balatonlellén, illetve a szántódi erdei „Molyhos-tölgy” pihenőterasz. Továbbá a Bakonyerdő Zrt. fejlesztésének eredményeként felújították és gyermekbarát elemekkel bővítették a szigligeti Óvár-kilátót, Balatongyörökön, a Keszthelyi-hegységben, a Batsányi kilátó körül és a Szerelemdombon pedig interaktív játékelemekkel mesetanösvényt is kialakítottak. Ezen felül 4 látogatószámlálót helyeztek ki a Festetics-, a Batsányi-, a szigligeti Óvár- és a tihanyi Őrtorony-kilátókba.

Év végéig a projektben statikailag megerősítik a gyenesdiási Festetics-kilátót, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány pedig „szemléletformáló és marketing tevékenységgel segíti a projekt sikerességét”.

A fejlesztések jövőre is folytatódnak. 2022 első negyedévében a Balatonföldvári Kulturális Szolgáltató és Fenntartó Közhasznú Nkft. a kilátó környezetének megújításával a Hajózástörténeti Látogatóközpont szolgáltatásait fejleszti és bővíti Balatonföldváron. Fonyód önkormányzata pedig a Szaplonczay sétány átfogó felújítását valósítja meg, továbbá kiszolgáló épület létesítését, illetve a Sipos-hegyi és a Várhegy-kilátó fejlesztését tervezi. A várhatóan 2022. május 31-ig tartó fejlesztés célja, hogy segítsék a meglévő szálláshelyek főszezonon kívüli jobb kihasználását, az átlagos tartózkodási idő meghosszabbítását.

A Széchenyi 2020 programban megvalósuló projektben a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványon kívül részt vesz Fonyód önkormányzata, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., a Balatonföldvári Kulturális Szolgáltató és Fenntartó Közhasznú Nkft., illetve a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. – olvasható az MTÜ közleményében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS