800 millió forintból fejlesztett a Vitorlás Szövetség

2019. 08. 13., 08:45

Megfelelő fejlesztésekkel a Balaton kétszer több vitorlást is fogadhatna.

Nincs könnyű helyzetben a Magyar Vitorlás Szövetség, amelynek fő feladata a versenysport szervezése, irányítása és az utánpótlás nevelése lenne, ugyanakkor a vitorlásturisztikai szempontokat is szem előtt kell tartania – írja a turizmus.com.

Az MVSZ a tagszervezetein keresztül mintegy 4000 versenyengedélyes sportolóval foglalkozik országszerte, miközben az is fontos számukra, hogy megszólítsák a lényegesen nagyobb bázist jelentő, nagyjából 20-25 ezer hazai szabadidős vitorlázót.

A Balatonnál egyre több helyen nyaralóövezetté alakítják a régi sportkikötők területét, így azok már sem oktatásra, sem versenyszervezésre nem alkalmasak.

A Magyar Vitorlás Szövetség egy nyertes GINOP-pályázatnak köszönhetően az elmúlt időszakban 800 millió forintot fordíthatott fejlesztésekre – mondta Holczhauser András, a szövetség főtitkára. 11 fajta vitorlás kishajót, illetve motorcsónakokat vásároltak, összesen 199 darabot, amit 27 tagszervezetüknél helyeztek ki a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő-tavon, az Orfűi-tavon, a Tisza-tónál és a Nyékládházi-tavakon.

A szövetségnek gondot okoz, hogy a régi balatoni sportkikötők jó részében már nem vitorlásélet zajlik, hanem nyaralóhelyek, apartmanházak foglalták el a területet.

„Örülünk a fejlesztéseknek, de sajnálatos módon egyre szűkösebb az a kikötői infrastruktúra, ahol a hazai versenyvitorlázás fejlődhet” – mondta az MVSZ főtitkára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 10:10:13
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS