Nagyobb szabadságot élvezhetnek a digitalizált cégek vezetői

2022. 07. 18., 10:23

A legtöbb vezető számára a munkában még a nyaralás alatt sincsen teljes megállás, hisz bármikor adódhat olyan helyzet a cég életében, amiről azonnali döntést kell hozni. Így számukra az jelentheti a legnagyobb szabadságot, ha a céggel kapcsolatos ügyeket, ha kell, bárhol, bármikor, bármilyen eszközről intézhetik. Ez pedig elképzelhetetlen egy olyan jól működő felhőrendszer nélkül, amin keresztül minden információ és dokumentum pillanatok alatt elérhető és amin az éppen futó projektek és a munkatársak feladatainak státusza is egyszerűen lekövethető. A felhőre való átállást azonban számos hazai kkv a mai napig halogatja, pedig a szakértő szerint a csendesebb nyári időszak ideális alkalom lehet a digitalizációs fejlesztésekre.

„Ellentmondásnak tűnhet, de sokkal nagyobb szabadságot élvez az a vezető, aki digitálisan él és bárhonnan tud dolgozni, hisz így akár külföldről is pár perc alatt megoldhatja a sürgős eseteket anélkül, hogy hosszabb telefonokba vagy e-mailezésekbe bonyolódna. Ez pedig hatalmas érték lehet a vezetők számára, akik így a pihenésüket is nyugodtabban tölthetik, hisz tudják, minden eszközük és információjuk megvan ahhoz, hogy szükség esetén intézkedjenek”fejtette ki Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

A nyári hónapok a legtöbb vállalatnál egy csendesebb időszak, amikor a vezetők és a cég munkatársai is nyaralni mennek. Ilyenkor nehezebbé válik az együttműködés, hosszabbodnak a várakozási idők és részben, sőt sok esetben teljesen leállnak a projektek. Mivel a vállalatoknak alapvető érdekük, hogy ebben az időszakban is termeljenek, a vezetők gyakran találhatják magukat nehéz helyzetben, mikor a szabadságon lévő kollégák helyett nekik kell megoldaniuk a sürgős feladatokat, vagy kritikus helyzeteket.

„Nagyon sok cég életében a június, július, augusztus a leállás időszaka, mert a vezetők megszokták, hogy ilyenkor nagyon nehéz a munkatársakkal együttműködni, nem lehet közös megbeszéléseket szervezni, körülményes információhoz jutni. Azonban adódhatnak olyan helyzetek, amik ilyenkor sem tűrnek halasztást. Ideális esetben a cégnek kell, hogy legyen egy olyan rendszere, ahonnan mindenki számára elérhetőek a vállalat fontos adatai anélkül, hogy a szabadságon lévő munkatársakat meg kéne zavarni a megérdemelt pihenésükben”– érvelt a felhőrendszerek mellett Juhász Viktor.

Nyáron a szabadságolások miatt a legtöbb vállalat eleve csökkentett létszámmal működik, a munka lelassulását pedig tetézi, hogy a legtöbb esetben a vezető távollétében az irodában lévő kollégák munkatempója is csökken. Ez számos esetben azt eredményezi, hogy a vállalat vezetője egyszerűen nem mer szabadságra menni ebben az időszakban és inkább bent ül az irodában, hogy ellenőrizze a csapatát. Ez azonban senkinek nem jó megoldás, hisz mindkét oldalról frusztrációt eredményezhet, ami hosszútávon bizalmatlansághoz vezet.

Egy jól működő felhő rendszerrel a dolgozók munkavégzése távolról is követhető, anélkül, hogy a kollégák azt éreznék, a főnökük a nyomukban lohol, ez pedig sokkal nagyobb szabadságot ad a vezetőnek is. Nem beszélve arról, hogy hosszútávon a munkatársak is szabadabbnak fogják érezni magukat annak köszönhetően, hogy nincsenek folyamatosan szóban vagy írásban számon kérve az elvégzett feladataikról.

Mit érdemes figyelembe venniük a vezetőknek a felhőre való átállás előtt?

A szakértő szerint a felhőre való átállás előtt sok esetben az egyik legfontosabb lépést hagyják ki a vezetők, ami a „TCO”, azaz a rendszer teljes birtoklási költségének mérlegelése. Ez a lépés abból áll, hogy meg kell tervezni a vállalat életét egy hagyományos és egy felhő rendszerben az eredményeket pedig össze kell vetni egymással. Ennél a tervezésnél általában a legfontosabb kérdések, hogy mennyibe kerül maga a rendszer? Mennyibe kerül a rendszer üzemeltetése? Mennyibe kerülnek az azt üzemeltető munkatársak?

Az eredményeket érdemes négy-öt évre vetítve nézni, a végső döntést pedig a számok tükrében kell meghozni. A szakértő azt is elárulta, hogy mindig lesznek olyan cégek, akiknek jobban megéri saját szervereket venni, vagy bérelni és azokat belső rendszergazdákkal üzemeltetni, ám egy átlagos hazai KKV számára a felhőrendszer egy jóval praktikusabb és költséghatékonyabb megoldás lehet.

„A felhőrendszerek sokkal olcsóbbak a saját szervereknél, cserébe többet kell hozzá tanulni és edukálni kell a munkatársakat, ami szintén pénzbe kerül. Ilyen és ehhez hasonló szempontokat is végig kell járni a TCO-nál. Talán az a legfontosabb, hogy a cégvezető keressen egy olyan szolgáltatót, aki ezt érti és akivel végig tud menni ezeken a kérdéseken. Ideális esetben ezt kérni se kell, maga a szolgáltató ajánlja fel” – vélekedett Juhász Viktor.

5 érv cégvezetőknek a digitalizáció mellett

Szabadság! – és nem csak nyáron – Nincs annál felszabadítóbb érzés egy cégvezető számára, mikor tudja, nem adódhat olyan helyzet, ami miatt autóba kell pattannia és azonnal bemennie az irodába, hisz megvannak a hatékony eszközei ahhoz, hogy távolról is megoldjon mindent. Így legyen a horvát tengerparton, vagy a Kopaszi-gáton a telefonjáról, vagy tabletjéről egyszerűen intézkedhet a céges ügyekkel kapcsolatban.

Nincs többé mókuskerék! – A legtöbb vezető úgy gondolja, csak akkor dolgoznak a munkatársak, ha ő is bent van az irodában. Ennek következtében a munkatársak is megszokják, hogy valóban csak a főnök jelenlétében dolgozzanak. Egy jól működő felhős rendszer azonban a távoli ellenőrzés segítségével biztosítani tudja a munkafolyamatok olajozott menetét a vezető távollétében is, így segít kiutat találni a mókuskerékből.

Átlátható munkafolyamatok – A vezető és a munkatársak érdeke is, hogy a vállalat munkafolyamatai tiszták és átláthatóak legyenek. Egy hatékony felhő rendszerben a munkatársak számonkérése nélkül követhetők a napi feladatok, így a csúsztatások és félreértések is könnyen elkerülhetők. A felhőben lévő feladatkezelő rendszerek ráadásul rengeteg riportálással töltött időt is megspórolnak a munkatársaknak.

Minden eszköz egy helyen – A felhőrendszerek egyik legnagyobb előnye, hogy rengeteg szolgáltatást kínálnak egy helyen, így szinte bármilyen üzleti problémára komplex megoldást jelentenek. Az alkalmazások végtelen lehetőségét a felhő ráadásul rendkívül olcsón biztosítja.

Költséghatékony megoldás – A legtöbb felhőszolgáltatásnak havi fix költsége van, így nagyon egyszerű vele számolni, ez az összeg ráadásul töredéke a saját szerver, vagy a szerverbérlés és üzemeltetés költségének. A felhőrendszer ráadásul rugalmasan skálázható, így a vállalatnak csak azért kell fizetnie, amit valóban használ belőle, így a cég egyik legjobb befektetése lehet.

„Egy cégvezető számára az jelenti az igazi szabadságot, hogy lehet bárhol, elmehet külföldre, nyaralhat a családdal, vagy akár ülhet otthon is, ha szeretne, mert mindenhonnan látja és eléri azokat az adatokat, amik kellenek ahhoz, hogy szükség esetén beavatkozzon a céges rendszerbe. Ez a határtalan szabadság pedig hosszútávon egy rendkívül jó dolog” – mondta Juhász Viktor.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS