Drágább lesz az idei húsvéti bevásárlás, mint egy évvel ezelőtt, az egyes élelmiszerek között viszont jelentős árkülönbség lesz Szlovákiában.
A nagy üzletláncok az idei ünnepek előtt is árkedvezményekkel próbálják majd magukhoz csalogatni a vásárlókat, akiknek így megéri összehasonlítani az egyes üzletek árait, hiszen ezzel jelentős összeget takaríthatnak meg – írja az Új Szó.
A legtöbb árkedvezményre a tejtermékek, a cukor és a liszt esetében számíthatnak. A cukornak egyébként az egy évvel ezelőttihez képest 7 százalékkal emelkedett az ára Szlovákiában, míg a sertéslapocka ára 36, a rétesliszté 6,5, a tojásé pedig 5,6 százalékkal nőtt.
A koronavírus-járvány miatt kirobbant bevásárlási pánik ellenére a szlovákiai üzleteknek elegendő tartalékaik vannak, vagyis nem szabadna megtörténnie, hogy az ünnepekre élelmiszer nélkül maradnak.
„Az elmúlt hetekben csak lisztből majd a háromnegyedével többet adtunk el, mint az elmúlt év azonos időszakában. Jóval több fogyott azonban a rizsből, a tésztafélékből, a sütőporból, az élesztőből és a konzervekből is” – nyilatkozta Branislav Lellák, a COOP Jednota kereskedelmi részlegének a főigazgatója, aki szerint a hagyományos húsvéti csokitojásból, csokinyusziból is elegendő van az üzleteikben.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.