Virtuális állásbörzét szervez a Budapesti Gazdasági Egyetem

2021. 05. 04., 10:00

A BGE a Case Solvers HRTech és EdTech területeken aktív startup vállalkozással közösen virtuális állásbörzét szervez. Május 5-én és 6-án az Egyetem 3 karán közel 50 vállalati és civil szervezeti partner várja a hallgatókat szakmai gyakorlati-, és álláshelyek, valamint önkéntes lehetőségek széles kínálatával. A kétnapos online rendezvénysorozat keretében a virtuális vállalati bemutatkozó standok mellett karrier tanácsadás, interaktív előadások, workshopok és fogadóórák is várják az érdeklődőket.

A BGE programjai, képzési portfóliója kialakításánál figyelembe veszi a vállalati igényeket és a munkaerőpiaci trendeket, és minden szinten együttműködik partnereivel, legyen szó oktatásról, kutatásról, duális képzésről vagy éppen szakmai gyakorlatról. Ennek egyik kiemelt eseménye a hagyományos állásbörze, amely jelenleg rendhagyó, online módon teremt kiváló lehetőséget mindkét fél számára, mind az új munkaerő, mind a leendő munkahely feltérképezésére.

A kétnapos rendezvényen – amely Prof. Dr. Heidrich Balázs rektor virtuális köszöntőjével kezdődik – 43 vállalati partner várja az érdeklődőket, akik a virtuális térben így kapcsolatba léphetnek a kiállító partnerekkel, részt vehetnek interaktív előadásokon, workshopokon, fogadóórákon és önéletrajzukkal jelentkezhetnek a nyitott pozíciókra. A korábbi évek állásbörzéihez képest újdonság, hogy az összes kiállító ajánlata egy platformon érhető el a résztvevők számára.

A Külkereskedelmi Karon (KKK) szállítmányozás-logisztika, gazdálkodás, marketing, kommunikáció, illetve pénzügyi szolgáltató cégek, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karon (KVIK) vezető hotelláncok, a turizmus-vendéglátás szektor képviselői, valamint kereskedelmi és szolgáltató cégek, a Pénzügyi és Számviteli Karon (PSZK) pedig elsősorban adótanácsadó és könyvvizsgáló cégek, bankok, informatikai vállalkozások és szolgáltató központok várják szakmai gyakorlati helyekkel, részmunkaidős pozíciókkal és álláslehetőségekkel a hallgatókat, frissdiplomás pályakezdőket. Emellett álláskeresési és karrier tanácsadással is segítik a fiatalokat.

Az Állásbörzén 5 civil szervezet is bemutatkozik, így a látogatók betekintést nyerhetnek e szervezetek munkájába és az egyetem fenntarthatósági törekvéseinek megfelelően önkéntesként is csatlakozhatnak hozzájuk.

A BGE Virtuális Aulában az egyetem által kínált nemzetközi mobilitási lehetőségekkel (Erasmus+ program), vállalkozásfejlesztési programokkal, karrier szolgáltatásokkal, mesterképzésekkel, szakirányú továbbképzésekkel, doktori képzéssel, valamint a szakkollégiumokkal is megismerkedhetnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS