Új marketingtrendeket mutat be az Agrárkamara

2018. 11. 27., 18:00

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága december 4-én tartja az „Együtt az élelmiszeriparért” című konferenciasorozata keretében az új marketingtrendekről szóló rendezvényét.

Az „Együtt az élelmiszeriparért” című konferenciasorozat részeként a marketing szerepének és lehetőségeinek bemutatására kerül sor 2018. december 4-én, Budapesten.

A résztvevők átfogó képet kapnak a vizualitás fontosságáról, ehhez kapcsolódóan a címkézés szerepéről, a fogyasztói döntéseket elősegítő kommunikációs csatornák kialakításáról és alkalmazásáról, valamint a digitális marketingben rejlő lehetőségekről.

A NAK elsődleges feladata az ágazatban tevékenykedők képességeinek, szakmai ismereteinek fejlesztése. A kamara számára fontos, hogy minél több élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó területre kiterjedően tudjon jól hasznosítható információkat nyújtani a tagjainak.

Az iparban folyamatos átalakulás figyelhető meg, amelyet egyrészről a vevői oldaltól érkező igények, másrészről a piaci versenyben betöltött szerep erősítése indokolnak, ezekre pedig az iparnak időben reagálnia kell. Az élelmiszeripari szereplők sikerességét szem előtt tartva a NAK számára a legújabb innovációk és trendek megismerése és átadása a legfontosabb.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 19., 10:00
A VOSZ idén tavasszal tisztújító választásokra készül: véget ér a 2021-től megkezdett időszak és kezdődik egy új, 2026-ban. Az elmúlt években – Eppel János elnöklevével – a VOSZ nagyot lépett előre, amelyet első sorban a VOSZ vállalkozói közösségének erősödése, a VOSZ hálózat fejlődése bizonyít.
2026. 01. 19., 09:05
1762 új traktort helyeztek forgalomba 2025-ben Magyarországon, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak – írják az Agroinform.hu szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS