Tízezreket várnak az Utazás 2019 kiállításra a Hungexpóra

2019. 02. 21., 15:30

Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.

Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón kiemelte: az ágazat újabb sikeres évet zárt tavaly; a robogó magyar gazdaság egyik húzóágazata a turizmus, amely a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve a magyar GDP mintegy 10 százalékát termeli meg.

Az idei külföldi díszvendég Algéria, a belföldi díszvendég Bács-Kiskun megye és Kecskemét, a kiállítás kulturális díszvendége a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram - ismertette a vezérigazgató, hozzátéve: a kiállítás egyik fő standja a fővárosé, amely az idén Európa Sportfővárosa.

Ganczer Gábor kitért arra, hogy az idén a sportot, az aktív turizmust, a fenntarthatóságot állították a kiállítás középpontjába, amivel az egyre népszerűbb belföldi turizmusra is ráirányítják a figyelmet.

Szalay-Bobrovnicky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese kiemelte: a kiállítás a turisztikai szakma legnagyobb összejövetele, a stratégiai ágazat seregszemléje, Budapest házigazda városként presztízskérdésnek tekinti a részvételt minden évben. A város és a Hungexpo méltó gazdái a programnak, a folyamatos megújulás mellett a fejlődést is mutatja az, hogy évente 30-35 ezer ember látogat ki a kiállításra.

Az Utazás 2019 kiállítás és a kiállítók reagálnak a turizmus terén zajló, egyre fokozódó nemzetközi versenyre, és a digitalizációra, amiben látszani és láttatni kell magunkat. Ezt átgondolt stratégiával lehet elérni az állammal, a kerületekkel, a turisztikai szolgáltatókkal közösen.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: a megye szlogenje „Bács-Kiskun boldoggá tesz”, amit a megyék közötti boldogság-felmérés kiemelkedő eredménye miatt választottak. A kiállításon megmutatják, hogy mitől boldogok az ott élők. A megye rendelkezik a legtöbb termálfürdővel és gyógyhellyel Magyarországon, és az ország ötödik legnagyobb tava mellett Európa legnagyobb pincefaluja is ott található, 1200 pincével. A hungarikumaikból kóstolót is hoztak a kiállításra.

Gaál József, Kecskemét alpolgármestere azt emelte ki, hogy Kecskemét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, ahol az üzleti turizmus az autógyár miatt jelentős, és számos konferenciát is tartanak. Két év múlva megnyílik a kecskeméti repülőtér polgári használatra is.

Virág Zsolt, a Nemzeti Várprogram és Nemzeti Kastélyprogram miniszteri biztosa közölte: 20 kastély, 19 vár kapott támogatást a programban, ezek felénél a tervek szerint már nyáron zajlik majd a kivitelezés. Magyarországon már több mint másfél tucat kastély és vár működik nyereségesen.

Abdelkader Dehendi, a díszvendég Algériai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete kiemelte: Algéria stabil, biztonságos ország, az ENSZ jelentése szerint a kontinens legbiztonságosabb országa. Elmondta, hogy néhány napon belül átadják az országban Afrika legnagyobb repterét, ami lehetővé teszi majd a gyorsabb eljutást Magyarországról Algériába.

Az idei, immár 42 éves rendezvénysorozatot a Budapest Boat Show-val együtt tartják, a Karaván Szalonon pedig a hazai lakókocsi és lakóautó kínálatot vonultatják fel. Az Utazás kiállítással egy időben lesz az Afrika Expó, valamint az ország legnagyobb független utazókat megszólító rendezvénye, a Járatlan Utakon Fesztivál. Mindegyik egyidejű rendezvény egy belépőjeggyel látogatható. (MTI)

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS