Szombaton ünnepli Veszprém az európai győzelmet

2018. 12. 20., 16:00

Egész napos programmal ünnepli Veszprém az Európa Kulturális Főváros cím elnyerését. Koncertekkel, kulturális és szórakoztató programokkal várnak mindenkit a belvárosban szombaton – tájékoztatott csütörtökön a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. igazgatója.

Mészáros Zoltán hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a győzelmet minden veszprémi és a térségben élő ember magáénak érezné, ezt célozza a szombati utcaünnep is, mely a belváros 11 helyszínén várja az ünnepelni vágyókat.

Dzesszsarkot rendeznek be az egyik belvárosi épületben, ahol fiatal tehetséges zenészeket lehet majd hallgatni és a jól ismert utcazene fesztivál is beköltözik egy napra a belvárosi falak közé. A nyári rendezvény ismert előadói az Incognito Kávézó falai között adnak koncertet. Az ír zenét játszó Bran zenekar táncházzal kísért koncertet ad a Hangvilla rendezvényközpont kávézójában, magyar, moldvai és gyimesi táncház várja az érdeklődőket az Óváros tér egyik Szabadság téri épületében.

Írok, költők, slammerek találkozóhelye lesz az Utas és holdvilág antikvárium, ahol mások mellett Kilián Lászlóval, Fenyvesi Ottóval, Varga Richárddal lehet majd beszélgetni. Rendhagyó helyszínen, egy belvárosi kirakatban lehet majd filmeket nézni, az Eszeveszett mesék című spanyol vígjátékot, a Tesó című magyar filmet és a Fejvadászok című norvég thrillert láthatják az érdeklődők.

Tárlatvezetést tartanak a 12 fal című kiállításon, amelyet az egykori Ének- Zenei Általános Iskola falai között rendezett be a Paradigma Ariadné Építészstúdió Medgyaszay István építészeti munkásságára reflektálva. Balaton-felvidéki festők állítanak ki az Óváros tér egyik épületében, miközben bárki készíttethet magáról fényképet a város fotográfusainak segítségével, melyen egy feliratban oszthatja meg a közönséggel, hogy mit vár 2023-tól.

A 80-as, 90-es évek slágereivel, ajándékokkal, meglepetésekkel készül a Méz Rádió kitelepült csapata a karácsonyi vásárban szombat este, valamint fényfestés teszi még szebbé az ünnepi fénybe öltözött Óváros teret.

Az EKF-projekt független nemzetközi szakértői testülete Veszprém pályázatát támogatta az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre, a döntést múlt pénteken jelentették be Budapesten. A címért hét magyar város – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – indult, a második fordulóban Debrecen, Győr és Veszprém közt dőlt el, hogy melyik város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS