Szombaton tartják a Nyitott Főzdék Napját

2021. 06. 03., 18:15

Országszerte huszonöt magyar kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat sörkóstolókkal, új főzetek bemutatóival és számos egyéb programmal szombaton a 2. Nyitott Főzdék Napján.

Budapest és tíz megye sörfőzdéi csatlakoztak idén a Nyitott Főzdék Napja kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a fogyasztók megismerkedjenek a környékükön működő kisüzemi sörfőzdékkel, megismerjék az ott készített sörtípusokat – közölte az MTI-vel Knap Gábor, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

A közös nyílt napon minden résztvevő sörfőzde lehetőséget biztosít arra, hogy a látogatók bejárják az üzemet, megismerjék a sörkészítésnél használt alapanyagokat és megkóstolhassák a frissen készülő főzeteket is.

A győrújbaráti Vaskakas sörfőzdében egyszerre két, most először kóstolható újdonsággal várják a vendégeket, a Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde pedig nemcsak sörökkel, hanem apátsági borokkal is készül.

Az Etyeki Sörmanufaktúránál szintén újsör-bemutató, valamint sörbrunch várja a látogatókat, Székesfehérváron a Hübrisnél a szakmai programok mellett pingpong- és csocsóbajnokság lesz. Martonvásáron a Vandál Brewing egyebek mellett sörpárlat-kóstolóval, a kápolnásnyéki Nyéki Sör pedig mangós újdonsággal is készül.

Tóparti sörélményekkel vár mindenkit Balatonvilágoson a Hedon, Dombóváron pedig a Kissler Sörfőzde kertje telik meg élettel és finomságokkal a környékbeli kézműves termelők jóvoltából. Pécsen a SteamCraft Brewery főzdéjét ismerhetik meg jobban az érdeklődők, míg Kiskunhalason az Oázis Sörfőzde mutatkozik be.

Törökszentmiklóson az Ugar Brewery több kvízzel is készül, amelyeken sörcsomagokat sorsol ki, Ózdon vakteszttel teszi próbára a vállalkozó kedvűeket a Bolyki Serház, Tiszafüreden pedig a kézműves sörök mellé akár magyar gint is kóstolhatnak a vendégek.

Békés megyében a Szent András Sörfőzde, a Viharsarok sörfőzde és az Elixbeer főzdéje is bejárható lesz, Tokajban a BAZ Beer udvarában a látogatók megismerkedhetnek a házi sörfőzéssel vagy akár közös sör-bor kóstolón, főzde- és dűlőtúrán vehetnek részt.

Budapesten és Pest-megyében négy kisüzem is várja a látogatókat. A Fehér Nyúl Sörfőzdében ízhiba-kóstoló, a First Craft Beernél kerti party, Csepelen, a Rizmajer Sörfőzdében alkoholmentes fickósör-kóstoló, a Fóti Kézműves Sörfőzde mellett pedig koncertek és veteránautó-találkozó is lesz.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A szervezők kérik a hatályos járványügyi intézkedések betartását.

A résztvevő sörfőzdék listája a www.nyitottfozdek.hu honlapon érhető el. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS