60 millióról indul a licit Perlrott Csaba festményére

2018. 12. 13., 12:30

Perlrott Csaba Vilmos és Aba-Novák Vilmos kiemelkedő alkotásaira is licitálhatnak az érdeklődők a Kieselbach Galéria téli árverésen, amelyet hétfő este tartanak Budapesten.

Az árverésre szánt 236 tétel közül a legmagasabb a kikiáltási ára Perlrott Csaba Vilmos Önarckép szoborral című festményének van: a 60 millió forinttól kínált alkotás az 1910-es évek elejétől 1936-os haláláig Lőwy Ödön ügyvéd, lapszerkesztő gyűjteményében, majd örököse, Földes Sára tulajdonában volt.

Ugyancsak magas áron, 22 millió forinttól lehet licitálni Perlrott Budapest látképe a Lánchíddal című 1910-es években készült alkotására is. Az aukciós anyagból kiemelkedik még Aba-Novák Vilmos Magyar hegyi falu című, 1937-ben készült műve, amelyet a festő érett korszaka egyik főműveként tartják számon. A kép kikiáltási ára 26 millió forint, becsértékét 35 és 50 millió forint közé teszik a szakértők.

Dénes Valéria 1913 körül készült Csendélet kaktuszokkal című művét 24 millió forinttól kínálják az érdeklődőknek. A katalógus szerint a magyar avantgárd egyik legeredetibb alkotójának munkásságából mindeddig - a most előkerült képpel együtt - összesen tizenhárom festményt sikerült azonosítani, amelyből csupán hat található magángyűjteményben.

Árverésre bocsátják Munkácsy Mihály Az énekes című alaktanulmányt, amelyet a Mozart halála című festményhez készített. A kép egykor Robert de Rothschild báró, majd örökösei gyűjteményét gazdagította, kikiáltási ára 20 millió forint. Munkácsy Mihály kultúrtörténeti zsánerkép-sorozatának záró darabja az 1886 januárjában festett Mozart halála című kompozíció. Mint írják, a monumentális méretű kompozícióhoz öt vázlat, valamint hat figuratanulmány készült. Utóbbiak közül a most felbukkant képpel együtt csupán négy hollétéről tudnak szakértők. 

Szerepel az anyagban a Franciaországban élő világhírű magyar festőművész, Reigl Judit egyik képe is. Az 1956-ban készült Robbanás az európai absztrakt expresszionista művészet képviselőjének 1955 és 1957 közötti azonos című ciklusának esztétikai áttörést képviselő festményei közé tartozik, kikiáltási ára 22 millió forint.

Licitálni lehet Rév Miklós gyűjteményéből származó múzeumi rangú remekművekre is. Köztük Szőnyi István a Kertben című monumentális festményére, Fényes Adolf Kendős lány című arcképére, valamint a megemelt nézőpontból festett Szentendrei háztetők című műre is.

Mindezek mellett Rippl-Rónai József, Kádár Béla, Berény Róbert, Schönberger Armand, Ország Lili és Sassy Attila műveit is árverés bocsátják az idei téli aukción. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2026-07-08 17:40:00
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a második negyedévben megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja 58 500 forint volt a személygépkocsik körében, ami 12 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 66 500 forintos szinttől. A szerződések több mint felét négy biztosítónál kötötték az ügyfelek ebben az időszakban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS