Online vállalkozói tréninggel folytatja az évet a Dobbantó Program

2020. 10. 05., 17:30

A Budapest Bank női vállalkozókat támogató kezdeményezése digitális megújulással ünnepli a 10. évfordulóját

A női vállalkozók a teljes vállalkozói szektorban alulreprezentáltak a társadalomban betöltött szerepükhöz képest: a hazai vállalkozások élén álló vezetők mindössze egyharmada nő. A Budapest Bank év eleji kutatása szerint a nők többségét az anyagi tényezők mellett leginkább az önbizalomhiány, vagy a kapcsolatok hiánya hátráltatja a cégalapításban. A vállalkozást vezető nők 61 százaléka szerint jelent nehézséget mindennapjaik során az anyagi bizonytalanság, 51%-nak vannak önbizalommal kapcsolatos kételyei, 36 százalékuk pedig a megfelelő kapcsolatrendszer hiánya miatt késleltette a vállalkozás elindítását.

Az eredmény is jól mutatja, hogy szükség van az olyan kezdeményezésekre, mint a „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program, amelynek 2010 óta az a célja, hogy támogassa a nőket vállalkozói ismereteik bővítésében, a kapcsolatteremtésben, segítve őket a cégalapításban és fejlesztésben.

„A koronavírus-járvány kapcsán kialakult válsághelyzetben még sérülékenyebbé váltak a mikro- és kisvállalkozások, ezért különösen fontossá vált a támogatásuk. A Budapest Banknál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a jelenlegi időszakban is maximálisan kiálljunk a vállalkozások mellett, így gőzerővel folytatjuk a Dobbantó Programot, viszont a résztvevők egészségének megőrzése érdekében a soron következő tréningünket áttettük online felületre” – mondta Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője.

Az online képzés megvalósítását egy hosszabb felkészülés előzte meg, ahol a tanterv kidolgozásában a trénerek eddigi tapasztalatai és a korábbi résztvevők visszajelzései is mérvadóak voltak. A tréningen résztvevők széles tudásanyaggal gazdagodhatnak a vállalkozási ötlet kidolgozásától kezdve az üzleti tervezésen át a vállalkozásmenedzsmentig, emellett önismereti és pénzügyi modulok, valamint marketing alapismeretek is szerepelnek a tantervben.

Az online megvalósítás során a tréningnapokat két blokkra bontják a szervezők, amelyek keddenként és csütörtökönként lesznek megtartva 3 x 1,5 órában. A 2020. október 27-én induló Dobbantó tréningre a SEED Alapítvány honlapján keresztül ide kattintva lehet jelentkezni 2020. október 20-ig. A képzés piaci ára 300.000 forint, amelyhez a szervezők bruttó 40.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank finanszírozza. A program során a bank szakmai együttműködő partnere és a képzések megvalósítója a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, a vállalkozásfejlesztés elismert hazai szakértője.

„A tavaszi Dobbantó tréninget félúton érte a járványhelyzet, és az addig a személyes jelenlétre épülő, a kapcsolatépítést előtérbe helyező képzést hirtelen online alapokra kellett helyezni. Ahhoz, hogy ez a rendkívüli körülmények között is megvalósult képzés eredményes legyen, nem csak a trénerek, hanem a résztvevő hölgyek együttműködése is kellett, akik szintén nagyon rugalmasan alkalmazkodtak az új helyzethez. A mostani online tréning nem csak a folyamatosságot jelenti, de a vállalkozónők digitális kompetenciáit is fejleszti egyben, ami véleményem szerint most még fontosabb, mint eddig” – mondta Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója.  

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-15 13:25:00
Magyarországon elsősorban Budapest, valamint több egyetemváros lehet érintett, miközben az uniós csomag másik fontos iránya a lakáskínálat bővítése, az engedélyezés gyorsítása és a bérlakásfejlesztések ösztönzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS