2023-ban ismét Budapesten rendezik az amerikai utazási ügynökök szövetségének éves folyami hajózással kapcsolatos globális kiállítását és konferenciáját, az ASTA Global River Cruise Expót. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2022. szeptember 10-ig várja a hazai szolgáltatók jelentkezését, akik 25 százalékos kedvezménnyel regisztrálhatnak a rangos szakmai rendezvényre.
A folyami hajózás Európa szerte 1,7 millió vendéget generál évente, Budapest pedig a hajózók egyik legnépszerűbb megállójává vált az elmúlt évek során. Az amerikai vendégek a szektor közel 40 százalékát teszik ki, a tekintélyes eladási volumen generálásában pedig kulcsszerepet játszanak az Amerikai Utazási Tanácsadók Szövetségének (ASTA) tagjai, akik így jelentősen erősítik Magyarország turisztikai pozícióját az amerikai piacon.
„Kiemelt célunk, hogy Budapest megőrizze kedvező pozícióját az európai folyami hajózás terén, valamint, hogy növekedjen az elő-, és utótúrák száma. Ezért is jelentős, hogy az ASTA River Cruise Expónak 2024-ig a »világ folyami hajózásának fővárosaként« Budapest adhat otthont. A rendezvény résztvevői így részletesen megismerhetik a budapesti és desztinációs termékeket, valamint a fejlesztéseket, amelyeket − ennek köszönhetően − a szolgáltatók már könnyebben értékesíthetnek a jövőben” – emelte ki Szégner Zsuzsa, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Nemzetközi Kapcsolatok igazgatója a kiállítás kapcsán.
Az első, világszinten is úttörőnek számító, folyami hajózással kapcsolatos globális kiállítását és konferenciáját 2022 márciusában az MTÜ-vel együttműködve Budapesten rendezte az ASTA. Akkor közel 500 amerikai utazási tanácsadót fogadott a több mint 60 magyar és nemzetközi kiállítót felvonultató rendezvény. A jövő évi, 2023. március 15-étől 18-áig tartó kiállítás iránt előzetesen már most 800 utazási tanácsadó érdeklődött. A 60 százalékos növekedés jól mutatja az amerikai partnerek elkötelezettségét.
„Külön öröm számunkra, hogy szakmai munkánk eredményeként a hazai szolgáltatók 25 százalék kedvezménnyel regisztrálhatnak” – hívta fel a figyelmet Szégner Zsuzsa. Hozzátette, az MTÜ felajánlja partnereinek, hogy kiállítóként − úticéltól és időtartamtól függően −, elő- és utótúrákat ajánlhatnak és adhatnak el a résztvevőknek a rendezvény hivatalos honlapján keresztül. Annak érdekében pedig, hogy az amerikai utazási tanácsadók minél részletesebben megismerhessék a magyar kínálatot, az ASTA River Cruise Expo szervezői előzetesen reklámozzák is majd azokat körükben, illetve webináriumokat is tartanak majd az ASTA teljes, 80 ezer fős tagsága számára. Mindezek mellett a kiállítói lista megtalálható lesz a rendezvény minden promóciós felületén.
A jelentkezés részletes feltételei megtalálhatók az MTÜ közleményében.
Rendkívüli eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál közös jótékonysági borárverése.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.