A Startup Wise Guys indítja el Magyarországon a Google vállalkozásösztönző programját

2021. 10. 28., 19:45

A régió egyik legaktívabb startup akcelerátora és befektetője, a Startup Wise Guys hívja életre Kelet-Közép-Európában a Google által szponzorált ”Jump for CEE” elnevezésű programot. A részvétel ingyenes és nem feltétel, hogy a jelentkezők a program során létrehozott projektekből tulajdonrészt biztosítsanak a szervezők számára.

Az „Impact Challenge CEE” program keretében a Google.org több mint 2 millió eurót oszt szét különböző szervezetek, vállalkozások és tudományos intézmények között azért, hogy ösztönözze a nonprofit innovációt. A program célja a világjárvány gazdasági utóhatásaitól szenvedő vállalkozók és szervezetek támogatása. Eddig végzett munkájuk elismeréseként választotta be a program szervezői közé a Google az észt Startup Wise Guys-t.

A Jump for CEE szervezői három fázisban összesen 400 jelentkezőt várnak készségfejlesztő workshopjaikra. A program november 1-én és november 3-án két online Idea Hack eseménnyel kezdődik, amelyet előbb egy több napos Hackathon követ november 15. és 17. között, majd egy akcelerátor-előkészítő 2022-ben. Mindegyik alkalom célja, hogy tapasztalt mentorok segítségével megtanítsa a résztvevőknek az üzletfejlesztés alapjait, hozzá segítse őket ötleteik pontosabb kidolgozásához és átadja azt a vállalkozói szemléletet, amely elengedhetetlen egy sikeres projekt létrehozásához.

„Amit a startup közösségen kívül sokan nem feltétlenül tudnak, az az, hogy a startup alapítók és a befektetők mindig azon gondolkodnak, hogyan tudnának hozzátenni ahhoz a közösséghez, ahonnan érkeztek. A startup alapítókat nem a pénz, hanem a problémamegoldás iránti szenvedély vezérli. Ez különbözteti meg őket a többi cégtulajdonostól. Célunk, hogy az SWG kapcsolatait és tapasztalatát a projekt szolgálatába állítsuk, hogy a résztvevők maguk is ilyen problémamegoldókká váljanak” – emelte ki Cristobal Alonso, a Startup Wise Guys nemzetközi vezetője.

A Jump for CEE résztvevőinek nem kell működő üzlettel vagy akár üzleti tervvel rendelkezniük a programba való jelentkezés előtt. A szervezők mindenkit várnak Litvániából, Lettországból, Észtországból, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Bulgáriából, Görögországból, Magyarországról vagy Romániából, aki megfelelő angol nyelvtudással és némi digitális jártassággal rendelkezik.

Az Idea Hack segít a jelentkezőknek elképzelésük kialakításában, míg a 48 órás Hackathon sokkal jobban bevonja a résztvevőket, a végén pedig egy szakmai zsűri előtt mutathatják be elképzelésüket. Bárki, aki részt vett legalább az egyik (vagy akár több) eseményen, jelentkezhet az akcelerátor-előkészítő programba, amely nyolc héten keresztül zajlik online.

A Jump for CEE 2022 decemberéig különböző időpontokban e három modul váltakozásával kerül megrendezésre. Az idén novemberi alkalmakra jelentkezni legkésőbb a Hackathon kezdetéig lehet.

További információ a programról és jelentkezés a Jump for CEE hivatalosan weboldalán:

https://startupwiseguys.com/jumpforcee/

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS