Zártkerti Program: 238 pályázó közel 5 milliárd forint támogatást kapott

Zártkerti Program: 238 pályázó közel 5 milliárd forint támogatást kapott
2021. 12. 10., 19:09

Az idei évben 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkerti Programnak köszönhetően – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk mezőgazdaságának már évszázadok óta szerves részei azok a domb- és hegyvidékeken kialakult apróparcellás területek, melyekben egy-egy család használatában álló szőlők, pincesorok, gyümölcsösök, zöldségkertek vannak. A zártkertek mintegy 200 ezer hektárnyi területet jelentenek országszerte. Nagy István emlékeztetett, a 2017 óta önállóan működő Zártkerti Program idén, a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg, mely a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célozta. A kezdeményezés működése során összesen 670 pályázat részesült mintegy 9,3 milliárd forint támogatásban. Idén legfeljebb 25 millió forintot lehetett elnyerni az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatásból, amelyet ráadásul 100 százalékos előlegként kaphattak meg, utólagos elszámolás mellett az érintettek.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a program a helyi önkormányzatok és a helyhatóságok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt lehetőségeket, hiszen a megvalósuló fejlesztéseiknek köszönhetően hasznosíthatóbbá válnak a természeti erőforrásaik. Emellett a kistelepüléseink fejlődése, társadalmi aktivitása is új lendületet kaphat. Hangsúlyozta, a hagyományos zártkerti gazdálkodás újraindítása kiemelt jelentőséggel bír a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, a helyi lakosság önellátási, öngondoskodási, élelmiszer-előállítási feltételeinek javításában. A Zártkerti Program a térségfejlesztési, valamint kulturális célok mellett a vidéki emberek értékmegőrző, jövedelemteremtő képességének fokozását is támogatja – emelte ki Nagy István. (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS