Uniós támogatással fejleszt Gencsapátiban a Savaria Ipartechnika Kft.

2022. 05. 06., 17:07

Több mint 134 millió forintos európai uniós támogatásból környezetkímélő módon korszerűsíti gyártási technológiáját és bővíti kapacitását a fémmegmunkálással és egyedi gépek, gépalkatrészek gyártásával foglalkozó Savaria Ipartechnika Kft. Gencsapátiban.

A Széchenyi Terv Plusz programban megvalósult projekt részeként május 6-án adták át az 1200 négyzetmétere gyártócsarnokot, ahol helyet kapott két újonnan beszerzett korszerű CNC megmunkáló központ, illetve nagy pontosságú mérőberendezésekkel bővítették eszközparkjukat. A projekt 60 kilowattos napelemes rendszer megépítését is magában foglalta, amelynek köszönhetően az új üzem teljes energiaigényét megújuló energiából tudják fedezni.

Aszódi János, a cég tulajdonosa és ügyvezetője elmondta: a Savaria Ipartechnika Kft.-t 2008-ban alapították, magyar tulajdonú családi vállalkozás, jelenleg a járműiparban, az egészségiparban és az elektronikai iparban működő gyártócégek számára készítenek egyedi gépeket, gépalkatrészeket. A részben pályázati forrásokból, részben saját erőből fejlesztésekre fordított beruházásaik összértéke 2021-2022-ben együttesen meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

A Savaria Ipartechnika Kft. jelenleg 49 embert foglalkoztat, a fejlesztésnek köszönhetően még az idén 11 dolgozót tudnak alkalmazni, terveik között további létszámbővítés is szerepel, de a térségben kevés a megfelelő szabad szakember. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS