Még három hétig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre

2021. 08. 29., 13:00

Meghosszabbított határidővel, augusztus vége helyett szeptember 17-ig jelentkezhetnek a cégek „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjakra – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton.

Bodó Sándor a tárca által az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátette: a rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is arra mutatnak rá, hogy a vállalkozások jól felfogott érdekét szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik, megtartásuk és jóllétük érdekében erőfeszítéseket tesznek.

A hatodik alkalommal meghirdetett pályázaton hagyományosan több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. A Restart-Up kezdeményezés különdíját pedig negyedszerre ítélik majd oda a 45 év feletti munkavállalók megtartásáért, foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért legtöbbet tevő cégeknek.

A pályázati felhívás és a dokumentáció a https://ofa.hu/hu/news/elindult-az-ev-felelos-foglalkoztatoja-2021-palyazat linken érhető el.

Bodó Sándort idézve a közleményben azt írták: a felelős foglalkoztató a munkavállalói elkötelezettségét és elégedettségét növelő eszközöket alkalmaz és intézkedéseket tesz. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a családbarát hozzáállást, a közösségteremtést és csapatépítést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, az egészségmegőrzést is.

A felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, az abban rejlő lehetőségeket egyre többen ismerik fel. Ma minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon.

„Az ismét keresletivé váló munkaerőpiac arra készteti a vállalkozásokat, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb módokon is igyekezzenek bebiztosítani munkavállalóik hűségét” – közölte Bodó Sándor. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS