Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium (AM) a zártkerti revitalizációs programot, a települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 milliárd forintos keretösszegű programban vissza nem térítendő támogatásra – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A pályázati felhívás kedden jelent meg. A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével.
Rámutatott arra, hogy a támogatás segít megtartani a vidéki munkahelyeket, a vidék sokszínűségét. A kert hozzájárul ahhoz, hogy a vidék élhető legyen, az elhanyagolt területekben rejlő erőforrással élni kell - mondta. A pályázaton támogatják például a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítását, ezek csapadékvíz-elvezetéséhez szükséges fejlesztéseket, karbantartásokat, vízvételi helyek kialakítását, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítését. Támogatást adnak még villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, vadkerítés, vadgazdálkodási és vadvédelmi elemek építésére, gyümölcsfa vagy szőlőtelepítésre.
A pályázat során egyenként legfeljebb 10 millió forint támogatást lehet nyerni, a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések keretében pedig ez az összeg legfeljebb 20 millió forint – ismertette Nagy István (képünkön). A 2015-ben indult program statisztikái azt mutatják, hogy a zártkerti revitalizációs programra és a tanyafejlesztési programra egyaránt jelentős igény van.
Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy a programban 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. A nyertes pályázatok 75 százalékos előlegét a tervek szerint még idén év végéig átutalják. (MTI)
Fotó: Pelsőczy Csaba
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.