Újra emelkedik a menedzserek fizetése: egymillió forint alatt nem igazán lehet vezetőt találni

2021. 09. 22., 15:15

Nőtt a menedzserek keresete a koronavírus-válság lecsengésével, azonban olyan készségeket is el kellett sajátítaniuk vagy meg kellett erősíteniük a vezetőknek, amelyekre korábban kevéssé volt szükségük – derült ki a Wyser kutatásából. A vezetők kiválasztására szakosodott cég szerint az empátia kulcsfontosságúvá vált, ami a hibrid munkavégzés világában is meghatározó lehet. Az általánossá váló munkaerőhiány elérte a közép- és felsővezetői pozíciókat is.

Újra emelkedtek a menedzseri fizetések a koronavírus-járvány okozta visszaesés után Magyarországon. A középvezetői bérek ismét bruttó 1 millió forintnál kezdődnek a legtöbb szektorban, azonban az egyes iparágakat nagy különbség jellemzi – derült ki a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2021 című kiadványából. A vírushelyzet nyertese egyértelműen az IT-szektor, ahol a már korábban is kedvezőnek számító keresetek tovább nőttek, de az FMCG-ben az online területen dolgozó szakemberek is magasabb bért kérhettek. A banki és biztosítási szektorban azonban még nem múlt el a válság hatása, ezen a területen ugyanis kismértékű csökkenést tapasztalt a menedzserek kiválasztására és tanácsadásra szakosodott vállalat.

A legmagasabb, 1,5–3 millió forint közötti fizetést a vállalat felsővezetői vihetik haza, azonban egyre inkább zárkózik fel az IT-szektor. Az informatikai felsővezetők 2,8 millió forintot kaphatnak, az információbiztonsággal foglalkozó vezető átlagos fizetése pedig elérheti a 2,6 millió forintot. Habár a bankszektorban általánosságban nem nőttek a bérek, a pénzügyi igazgatók és a kontrolling vezetők bére is 2 millió forint felett alakul. A HR-vezetőknek azonban sokszor fele ekkora fizetéssel is be kell érniük. Náluk nem keresnek sokkal jobban a sales részlegek vezetői, ők viszont magasabb bónusszal számolhatnak, mint a többiek. A felmérés idén először tért ki a teljes juttatási csomagra – bónusz, céges autó –, amiből az derült ki, hogy a legtöbb munkakörben általánosságban többhavi fizetésnek megfelelő bónuszt vihetnek haza a menedzserek.

„A 2020-as év ebből a szempontból kivétel volt. A világjárvány okozta gazdasági visszaesés a cégeket nehéz helyzetbe hozta, így a tavalyi év teljesítménye után a cégek döntő többségénél a bónuszok elmaradtak. Az idei év már ennél kedvezőbb lehet, néhány szektor azonban – mint a turizmus – még ma is nehéz helyzetben van” – mutatott rá Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője.

A Wyser tanulmánya szerint ebben az évben a fizetések alakulása mellett figyelmet érdemel az is, hogy miképp alakultak a vezetői szerepek és feladatok. Az elmúlt időszakban ugyanis olyan gyors változásokat láthattunk, mint még soha. „A pandémia idején új vezetői skillek kerültek előtérbe. A digitális készségek korábban is fontosak voltak, a járvány kitörésével azonban alapvetővé váltak. Az otthoni munkavégzés időszaka nagyon nehéz volt a munkavállalók, a csapatok számára is, ezért az egyik legfontosabb az lett, hogy mekkora empátiával és érzelmi intelligenciával rendelkeztek a vezetők. Akik megértően álltak a csapatukhoz, foglalkoztak a lelkivilágukkal, azok sikerrel vették az akadályokat” – mondta Rónai Dániel.

A válság során jól teljesítő menedzserek most igyekeznek növekedési pályára állítani a vállalatokat, azonban egyre több cég küzd azzal, hogy nemcsak specialista, hanem közép- és felsővezetői szinten is megjelent a munkaerőhiány. Amikor egy cég specialistát keres, akkor kicsi a merítés, alig jelentkeznek az álláshirdetésre, vezetői szinten azonban nem itt kezdődnek a problémák.

„Egy menedzseri álláshirdetésre általában rengetegen jelentkeznek, azonban csak nagyon kis részük az, amely alkalmas lehet a feladat betöltésére. Nehéz kiszűrni azt, aki a jelentkezők közül megfelel az elvárásoknak, hiszen vezetői szinten jól el tudják magukat adni a munkavállalók, ezért megfelelő módszereket kell alkalmazni a kiválasztásukra. Egy rossz döntéssel pedig komoly kockázatnak tesszük ki a céget” – mondta Rónai Dániel.

Kiemelte: azokból a vezetőkből van hiány, akik ténylegesen jók, valós értéket tudnak teremteni a cégnél, és növekedési pályára tudják állítani. Őket nehéz megtalálni, mert nem jelentkeznek az álláshirdetésekre és alapvetően váltani sem akarnak. A piac krémje passzív álláskereső, akiket kapcsolatrendszeren keresztül lehet elérni, és őket meg kell győzni arról, hogy váltsanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 11:18:38
Rekordot döntött idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
2023-06-07 09:18:57
A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomag szerint olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra vezetett be. Ilyen az értékpapírügyletekre is kivetett tranzakciós adó, a kiterjesztett népegészségügyi adó, valamint a repülőjegyadó.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS