Trócsányi: a kormánynak fontos a vidéki jogászképzés

2018. 11. 09., 18:48

A kormánynak fontos, hogy erősek legyenek a vidéki állam- és jogtudományi karok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a nemzeti kiválósági jogászösztöndíjasok szakmai napján pénteken Budapesten.

A miniszter kiemelte: nemcsak a három budapesti jog- és államtudományi kar, hanem az öt vidéki városban működő jogászképzés is fontos a kormánynak. Ezt bizonyítja az az ösztöndíjprogram is, amelyet minden félévben 250 vidéken tanuló jogászhallgató kap meg.

Trócsányi László kitért arra: Magyarországon nincs jogásztúlképzés, a mostani hallgatóknak lesz helyük a munkaerőpiacon. A jó pozíciókért azonban verseny van, teljesíteni kell országos és nemzetközi versenyeken értük, és az Igazságügyi Minisztérium ösztöndíja is érték lesz majd a munkaerőpiacon - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a kormány minden évben 500 millió forintot ad az IM-nek a jogászképzést támogató ösztöndíjprogramokra, valamint kutatási és oktatásfejlesztési programokra. Az ugyanis, hogy Magyarországon milyen jogászok dolgoznak majd húsz-harminc év múlva, a mai egyetemeken múlik. A miniszter reményét fejezte ki, hogy az IM ösztöndíjasai a jövőben a magyar jogászság legkiválóbbjai lesznek.

Trócsányi László elmondta azt is, hogy mivel a mai, globalizált világ jellemzője, hogy mindent túlszabályoz, a mai joghallgatóknak jogszabályok dzsungelében kell majd dolgozniuk. A tárca munkájáról szólva ismertette: az IM méretét tekintve talán a legkisebb, ugyanakkor az egyik legfontosabb minisztérium. Ott készítik elő a jogszabályokat, emellett feladata együttműködni az Európai Unióval és képviselni Magyarországot, ha vitában áll az EU-val. Az IM ezenkívül kapcsolatot tart a jogászi hivatásrendekkel.

Bóka János európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár az EU-ban működő kölcsönös elismerés elvéről és a kölcsönös bizalomról tartott előadás. Ennek végén azt mondta a diákoknak: munkájukban „minden nap meg kell élniük a döntést”, hogy miért akartak jogászok lenni. Meglátása szerint lesznek majd időszakok, amikor megkérdőjelezik választásukat, de reményei szerint időről időre találkoznak majd olyan kihívásokkal is, amelyekre visszatekintve elmondatják, hogy megérte.

A 2016 óta működő Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj program keretében az öt vidéki jogi karról – Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc, Győr – tanulmányi félévenként összesen 250 hallgató részesül ösztöndíjban. Az ösztöndíjprogram szabályai szerint a pályázatokról az egyes karok döntenek a tanulmányi eredmény és a szakmai többletteljesítmények alapján. Akik bekerülnek a programba, azok fél évig havi 60 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíjat a hallgatók minden félévben újra megpályázhatják. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS