Öt megatrend, ami a munka világát befolyásolja

2019. 02. 13., 11:04

Számos meghökkentő előrejelzés lát napvilágot annak kapcsán, milyen lesz a jövő munkahelye, mekkora szerepet kapnak majd a robotok. Hogy melyik előrejelzés lesz a legközelebb a valósághoz, még nem tudni. Ugyanakkor ezen előrejelzések alapja sokszor közös, a következtetéseket a munkahelyekre ható változásokból vezetik le. Ezen változások öt tényezőben, megatrendben foglalhatóak össze – derült ki az SAP szoftvercég „Future of Work Now” budapesti konferenciáján.

Először, a vállalatok agilisabbá válnak. A foglalkoztatók egyre inkább felismerik, hogy akkor tudnak sikeresek lenni, ha a körülöttük lévő változások a saját munkaerejükben is megjelennek, (pl. azonnali visszajelzések megvalósítása, új célközönség megszólítása), és e folyamatokat rugalmasan, a lehető legjobb munkavállalói élmény biztosítása mellett tudják véghezvinni.

Másodszor, felértékelődik a tanulás szerepe. Ahogy a mesterséges intelligenciára egyre több unalmas rutinfeladatot lehet bízni, az alkalmazottak folyamatos képzése mind a cégek, mind a dolgozók szempontjából kulcsfontosságúvá válik. Ahogy egy globális felmérés is rámutat, az emberek a személyi problémák (pl. főnökkel való elégedetlenség) után a fejlődési lehetőségek hiánya miatt távoznak egy cégtől.

A harmadik világformáló trend a „külsősök” alkalmazása. Egyes felmérések szerint néhány éven belül a globális munkamennyiség felét határozott idejű szerződések alapján végzik majd el. Felértékelődnek a speciális képzettséggel bíró szakemberek, akik azonosítása, megnyerése, a cégbe való integrációjuk komoly kihívást jelent a vállalatok számára.

A negyedik a teljes átláthatóság. A közösségi média előretörésével, a digitális „lábnyomok” általánossá válásával eddig nem látott transzparencia valósul meg (pl. nyilvánossá válnak a fizetések, belső események), ami a vállalatokat az eddig jól bevált szabályzatok, gondolkodásmód átírására kényszerítheti.

Az ötödik a teljes inkluzivitás felé hajtja a munka világát. A vállalatok már másképp kell, hogy tekintsenek az új munkavállalók megszerzésére vagy az egyes munkakörök tartalmára.

Az öt megatrend öt kihívást is támaszt, amelynek a szervezetek a technológia alkalmazásával tudnak megfelelni-legyen szó akár a valós idejű értékelésekről, akár a karrierutak megtervezéséről, a rugalmas kompenzációs rendszerek bevezetéséről vagy a közösségépítésről – hangsúlyozta dr. Steven Hunt, az SAP SuccessFactors szenior alelnöke az előadásában.

A rendezvényen áttekintették továbbá a munka világára ható legújabb irányvonalakat (pl. művészet szerepe a munka világában, a teamcoaching alkalmazása a csoportkohézió erősítésére), a HR digitális átalakulásának legjobb gyakorlatait, valamint azt, hogy milyen lehetőségeket rejt a gépi tanulás a vállalatok számára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS