Ön kap 13. havi fizetést az év végén?

2018. 11. 29., 17:00

A magyar munkavállalók 14 százaléka kap 13. havi fizetést novemberi, illetve decemberi fizetése mellé, átlagosan 332 ezer forintot, jellemzően a nagyobb tőkével működő, külföldi magántulajdonú vállalatoknál – derült ki egy felmérésből.

A felmérésben 48 ezren vettek részt a Fizetések.hu oldalon található kérdőív kitöltésével. A 13. havi fizetésnél fontos szempont a cég nagysága: a kevesebb, mint 50 embert foglalkoztatóknál az alkalmazottak csupán 11 százaléka kapja ezt a bónuszt, átlagosan 300 ezer forintot.

Az 50-250 dolgozóval rendelkező cégeknél már az alkalmazottak 15 százaléka számíthat átlagosan 345 ezer forintra, azoknál a munkaadóknál pedig ahol a munkavállalók száma meghaladja az ezret, már az alkalmazottak 20 százaléka kap 13. havi fizetést, átlagosan 365 ezer forintot.

A felmérés regionális bontásban is vizsgálta ezt a plusz juttatást. Nagy a különbség a főváros és a többi régió között, minden második válaszadó Budapesten kapja a juttatást, 9 százalékuk Győr-Moson-Sopron megyében, 5 százalékuk pedig Pest megyei munkaadónál dolgozik.

Az érték is a fővárosban a legmagasabb, itt a 13. havi fizetésben részesülők átlagosan 373 600 forintot kapnak, Fejér megyében 357 700 forintot, Komárom-Esztergom megyében 325 500 forintot, Veszprém megyében pedig átlagosan 321 000 forintot. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 12., 18:20
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „KKV Technológia Plusz Hitelprogram” című (GINOP Plusz-1.4.3-24) felhívás „B” hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, támogatási kérelmeket január 15-ig lehet benyújtani – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
2026. 01. 12., 12:10
Ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a munkavállalókat is komoly hátrány érheti, hiszen akár jelentős munkabér-követelésük is felhalmozódhat. Hogyan kaphatják meg az elmaradt munkabért, ha a munkáltató nem rendelkezik a tartozások kifizetéséhez szükséges vagyonnal? Mikor jelent segítséget a Bérgarancia Alap? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

Minden korábbinál több magas hozzáadott értékű beruházás jellemezte a Magyarországra áramló külföldi működőtőke szerkezetét 2025-ben a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség adatai szerint, amelyek azt is megmutatják, hogy a kormányzati beruházásösztönzés szigorú feltételrendszerének egyre több hazai cég is megfelel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS