Lassú bővülésbe kezdhet év végére a magyarországi munkaerőpiac

2020. 09. 24., 13:45

A hazai munkáltatók az idei utolsó negyedévben átlagosan 2 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup legfrissebb Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A több mint 400 megkérdezett magyarországi munkáltató válaszai alapján kisebb trendforduló látszik kirajzolódni az utolsó negyedévre: a harmadik negyedévre tervezett 5 százalékos létszámcsökkentést követően ismét mérsékelt munkaerő-felvételi szándék érvényesül az ágazatok többségében.

„A két százalék ugyanakkor átlagos mérték, az egyes szektorok között jelentős különbség fedezhető fel – árnyalja a képet Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója. – A legnagyobb, 14 százalékos tervezett felfutást a építőiparban mértük, de jelentős, 6 százalékos a bővítési kedv a gyártás-termelésben is. Az étterem, vendéglátás szektorban ugyanakkor várhatóan továbbra sem áll le a zsugorodás: a harmadik negyedévre vonatkozó 21 százalékos leépítési terveket most további 6 százalékos elbocsátási hullám követheti.”

A legoptimistábban a nagy, 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek döntéshozói nyilatkoztak: ebben a körben a tervezett bővítés mértéke az öt százalékot is elérheti. Eközben a közepes, és mikrovállalatok körében stagnálás, vagy minimális elbocsátási többlet várható a következő három hónapban.

Regionális bontásban is komoly eltérések tapasztalhatók a munkáltatók szándékait illetően. Miközben a Közép-Magyarországi Régióban a 9 százalékot is eléri a tervekben szereplő bővülés, Észak-Magyarországon újabb 5 százalékos, míg Dél-Magyarországon nem kevesebb mint 9 százalékos további átlagos leépítésen gondolkodnak a vállalkozások vezetői.

A ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzése globális szinten 43 ország és térség 38 ezer munkáltatójának válaszai alapján áll össze. Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi kilátások a kedvezőbbek között, a 14. helyen szerepelnek. A legpozitívabb várakozásokat Tajvanban (+20 százalék) és az Egyesült Államokban (+14 százalék) regisztrálták, a lista alján latin-amerikai országok (Panama, Costa Rica, Kolumbia) és a Dél-Afrikai Köztársaság találhatók tíz százalékot meghaladó visszaeséssel. Őket előzi az Egyesült Királyság (-8 százalék), amelynek munkaerőpiacát a koronavíruson kívül most a Brexitet övező bizonytalanság is tépázza.

A cégek fele több mint fél év múlva várja a szokásos üzletmenet visszatérését

A munkaerőpiac idei működésére alapvető hatást gyakorolt a koronavírus az egész világon. A ManpowerGroup a Covid-19 üzleti hatásairól 1100 vállalati vezetőt kérdezett meg a Magyarországot is magába foglaló Délkelet-Európai Régió nyolc országában a második negyedév végén. A válaszok alapján a cégek 29 százaléka a járvány kirobbanását követően elhalasztotta (29 százalék) vagy törölte (21 százalék) az új munkaerő felvételét, 24 százalék pedig azonnali létszámleépítésbe fogott.

A válaszolók 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy várhatóan három hónapon belül visszatér a cég működése a szokásos kerékvágásba. 48 százalék szerint ugyanakkor ehhez még legalább fél évre lesz szükség.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS