KSH: 3,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta június-augusztusban

2019. 09. 27., 12:00

A június-augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 16 ezerrel 157 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal 3,4 százalékra csökkent éves összevetésben; a nőknél volt jelentősebb mértékű a javulás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

Az egy évvel korábbihoz képest a 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliség a mintavételi hibahatáron belül csökkent, a munkanélküliek száma 82 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,2 százalék volt. A nőknél munkanélküliek száma 12 ezerrel 75 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,6 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent.

A 15-24 éves munkanélküliek száma 34 ezer, munkanélküliségi rátájuk 10,3 százalék volt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki.

A 25-54 évesek, az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent, az 55-74 éveseké 2,5 százalék volt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 14,1 hónap, a munkanélküliek 37,4 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS