Júniusban többen kerestek munkát, mint egy éve

2019. 07. 22., 18:15

Az álláskeresők száma júniusban 3,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de 2 százalékkal kevesebb volt a májusinál. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 248 200 álláskereső szerepelt.

Az NFSZ honlapján közölte: júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb érték továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt.

Júniusban 38 700 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 13,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 4,5 százalékkal csökkent. Az álláskeresők 8,9 százaléka, 22 200 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 27,4 százaléka, 68 100 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 0,4 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbinál.

Az év hatodik hónapjában 35 300 volt a 25 év alatti és 63 700 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,2, illetve 25,6 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint júniusban 135 900 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 48,6 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 30 000 új betölthető álláshelyet jelentettek be júniusban, ezek 51,3 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 15 400 volt, amelynek 39,4 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Júniusban 103 400 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 75 700 betöltetlen maradt.

Az év hatodik hónapjában 259 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül az alsóruházat gyártását, a számítógépes programozást, a vízi létesítmény építését, biztosítási ügynöki, brókeri tevékenységet és a vegyes termékkörű nagykereskedelmet, területileg pedig Tolna, Győr-Moson-Sopron, Csongrád megyét és Budapestet érintette.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt a 2019. március-májusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 160 400-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS