Így csábítanák haza a külföldön dolgozó magyar sofőröket

2019. 02. 21., 16:00

Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.

Reális esélyt lát arra, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőrök magyar vállalkozások alkalmazottjaiként is megtalálják számításukat, amennyiben a hazai fuvarozó vállalkozások egységesen az ő elképzeléseit megvalósítva lépnek fel – mondta Szabó György, az MKFE elnöke.

Nyugat-Európában az év eleje óta tapasztalható hangulatban kialakulni látszanak a feltételei annak, hogy ismét itthon vállaljanak munkát azok a sofőrök, akik jelenleg a konkurens nyugati cégeket erősítik.

Szerinte a sofőrök fizetésének versenyképes szintre emelését az MKFE-nek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM-mel) jelenleg egyeztetés alatt álló Versenyképesség 2.0 elnevezésű javaslatcsomagjának sikere, a fuvardíjak ezt kigazdálkodható szintre emelése és egy egységes szociális csomag összeállítása biztosíthatná.

Szabó György szerint jelenleg több tízezer tapasztalt gépjárművezető a Nyugat-Európában megszerezhető magasabb jövedelem miatt dolgozik külföldi konkurens cégeknél. A hazai fuvarozási vállalkozások versenyképességét évek óta meghatározza a krónikus sofőrhiány annak ellenére, hogy az állam jelentős összegeket költött a sofőrképzés támogatására.

A kezdeményezés sikerének egyik feltétele, hogy a fuvaros szakma kellő támogatást kapjon ehhez a nemzetstratégia szempontjából is kiemelt fontosságú törekvéshez, a másik pedig, hogy a fuvarozói társadalom egységesen lépjen fel ebben a kérdésben – mondta Szabó György. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-18 18:15:00
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: HIPA

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A Siemens a világ vezető automatizálási és robotikai szakkiállításán, a müncheni automaticán mutatta be intralogisztikai fejlesztéseit. Ezekkel már nem csak nagyvállalati, hanem kkv-szinten is elérhetővé válnak a vállalat raktárautomatizáló megoldásai. Boros Péter, a Siemens Zrt. szakértője kérésünkre bemutatta az autonóm mobil robotokban (AMR) és automatizált irányítású járművekben (AGV) rejlő új lehetőségeket, amelyek üzembe helyezését és működtetését új dimenzióba emeli az Operations Copilot rendszer, valamint a Safe Velocity szoftvermegoldás. Előbbivel, a mesterséges intelligencia alapú felületén keresztül beszélgetésbe is elegyedhetünk, míg utóbbi hibabiztosan felügyeli a járművek sebességét, lehetővé téve, hogy a biztonsági lézerszkennerek védőmezői valós időben igazodjanak az adott környezethez.
Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS