A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux jászberényi üzemében dolgozók sorsát, az elbocsátással érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését.
A cég dolgozóinak újbóli munkába állását segítheti, hogy csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 5 ezer betöltetlen versenypiaci álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus végi adatai szerint.
Az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedését könnyítheti, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye is egyike azon térségeknek, amelyekben már elindult a munkaügyi hivatalok hatékonyságát, illetve a vállalatokkal való szoros kapcsolattartást erősítő Munkaerő-piaci reformprogram. Ennek keretében az érintett munkavállalók elhelyezkedését szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással is segítik.
A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat mobilitási támogatásai szintén könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.