Egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

2021. 04. 27., 12:15

Április végére 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium keddi közleménye szerint.

A foglalkoztatási adatok javulása főként a gazdaságvédelmi intézkedéseknek, a bértámogatási programoknak és az adókedvezményeknek köszönhető, a gazdaság fokozatos újraindítása további élénkülést hozhat a munkaerőpiacon.

„Jól mutatja a magyar válságkezelés sikerességét, hogy a legfrissebb adatok szerint egy hónap alatt több mint 60 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az oltottság előrehaladásának köszönhetően a munkaerőpiac folytatódó élénkülésére számítunk. A vendéglátóhelyek, szálláshelyek és szolgáltatások fokozatos újraindulásával már a közeljövőben érezhetően többen dolgozhatnak Magyarországon” – mondta Bodó Sándor.

Magyarország az elmúlt évtizedben nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan teljesített a foglalkoztatási mutatók javításában. A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítése érdekében megtett sikeres erőfeszítéseknek köszönhetően 2020-ra már 4,5 milliónál többen dolgoztak hazánkban. A tavalyi visszaesés ellenére, a foglalkoztatás bővülésével a munkavállalók száma ismét meghaladja ezt az értéket, miközben a munkanélküliek aránya a legalacsonyabbak közé tartozik Európában.

A kormány egyik legfontosabb feladata a járványügyi készültségben is a munkahelyek megőrzése, újak létesítése. Az ágazati bértámogatás mostanáig összesen 72,5 milliárd forinttal segítette a koronavírus hatásainak leginkább kitett vállalkozásokat a talpon maradásban és 171 ezer magyar ember munkahelyének megvédésében – hangsúlyozta az ITM. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 15., 16:20
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.
2026-01-15 11:05:00
2025 végére jelentősen javultak a hazai kkv-szektor várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedévében végzett kutatásából, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján mutatja be a szegmens gazdasági várakozásait. A bizalmi index értéke az előző két negyedévhez képest 10 ponttal emelkedett, így jelenleg mínusz 4 ponton áll.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS